VERS

Kiss Tamás: Apokaliptikus szürrealizmus 4.

Történelmi pillanat…

Csonttá merevedett test és gondolat
Sárgás fotonesőkben zúdulnak a porok
Arcokba, tekintet-maradványokba csapnak
Fuldoklásból fakadó köhögés-szimfónia-rohamok
Üzennek egymásnak hörögve kapkodón
Élet-végállomás tudata tombol lüktetve monoton
A süvítés-robajok agyszaggatása után
Tántorgó csend szitál morgó romokból
Önmagát skálázza végső hamis nyugalomba
A szent dalok áradatába fulladó orgona
Oszlopok, mint alakjuktól fosztott Vénuszok
Vörös tégla-bordáikkal kelletik magukat
Szélrohamokkal szeretekezve omlanak porrá
Síró hangú gyermekkacaj-robajokkal válnak múlttá
Aztán filmszakadás és végső nyugalom száll
A remény tűzfészkére kormos halálmadár vár
Ennivalót kereső galambok tolakodnak az összeomlott tornyokon
Mintha Szent Márton palástja lobogna egy kitört ablakon
Élő szemfödélként virrasztva semmivé tűnt sorsokon
Pedig az ég kékjéből alászálló tarka-hangulatú tavasz
Minden lét-pillanatában virágesőt fakaszt
Nagy naivan nem is gondolja, hogy idelent ismét apokalipszis van
Primavera! Primavera!
Harangzúgás hull édes mátkacsókokra
A nászmenet énekelve jövő-álmok felé halad
Székesegyháza kapujába érve vágy-könnyekre fakad
Tomboló orgonamuzsika szerelmes angyalkák hada
Csak őket invitálja egy végtelenített álomvilágba
Mindaddig, míg
Csonttá nem merevedik test és gondolat
Sárgás fotonesőkben nem kavarognak
Porrá lett emlék-halottak
Unott ébresztőóra-hajnalokon
Emlékkönnyeket fakasztó tavaszokon
„Nem tudod ki lehet az a fiatal pár
aki szüleid sírjára virágot hozott?”

Kiss Tamás verssorozatának előző része a Szöveten: