VERS

Farkas István: megfoghatatlan; A bude nekad i ovih beznaslovnih

megfoghatatlan

tizenhetedik napja tart immár Sri Ngavradi
legújabb pokoljárása
ebben a kétszázhetvenharmadik
megtestesülésében,
és tudja,
ebben az inkarnációban még sohase volt ennyire tanácstalanul kínos,
talán egyik előzőben sem,
vagy mégis?
lehet, hogy Károlyként vagy épp
mikor Azurandi Mboto volt,
keresztülfolyt benne ez a valami?
ez a valami, amit szavakkal megfogni nem tud,
átkarolni,
megszelídíteni,
suttogással, védák és mantrák mormolásával
megbékíteni,
és végre-valahára lerázni magáról, mint a béklyót
ezzel az utolsó földi testel együtt.
talán kifesti magából.
lesz benne zöld meg barna
esetleg egy icurka sárga is.
érzi, lelke legmélyén érzi, hogy ezt kell tennie
ez fogja meghozni a rejtély kulcsát,
a rejtélyét, melyet a Forrás küldött neki
utolsó érettségi vizsgaként,
csak azt tudná,
hínárt fessen-e
vagy szakadékot.
majd csak eldől ez is.

Sri Ngavradi feleszmél,
feláll a sziklafal tövéből
és belekezd hínárt festeni.

tudja, most már bizton tudja,
igy szakítja át a körláncot,
és végre hazatér.

a Forrás várja.

slam1236
Újvidék 220222

A bude nekad i ovih beznaslovnih

moto:

Ponekad se sva duša skupi u jednu suzu… Očima je najteže da ćute.”

– posvećeno –

i zadesi se tako da suza iz oka ne kane

nikada

zavuče se u krajičak oka
zabašuri se trepavicama
zakači se, kao čičak za odeću, za kapak
zakopa se, poput umornih vojski obesmišljenih ratova,
u podnožje zenica

i odande zbori bezglasjem
o seti za polutamama gustih šuma ravnica pred kraj leta, kada jeleni
glasno riču, svoje zagubljene košute
dozivajući
zbori bezglasjem o bolima šuštavih potoka koje pregrade stene, vihorom sa
planina survane,
pa tako ranjene ne mogu se kroz njih probiti
i ne znaju gde će
zbori bezglasjem o čemeru poslednjeg klepeta jata roda, dok na jug lete, a ne znaju hoće li se
sa parom svojim ikada vratiti

a onda prozbori bezglasjem nadom, verom, radošću, kliktajem

sunce se kroz oblake probilo
zaledjene površi jezera zrak svetlosti grle i u duge bezbrojne rastaču
snegovi se cakle dok kopne

i ona blista sa njima
bezglasjem ljubavi

slam1236
Ahlten 150221

Farkas István verse legutóbb a Szöveten: