Turóczi Ildikó: Gyömbéres kávé, tücsök és gekkó (Levelek a táborból, 1. rész)

Csupa kietlen, kiszáradt, kiszikkadt földek mentén haladtunk, az út mentén csontra aszott állattetemek, alig száz kilométerrel odébb épp most kezdődik a kolerajárvány, mondja a sofőr, ki jól beszélt angolul. Tőle tudom, hogy mindez azért van, mert a száraz évszak végén minden és mindenki esőre vár, élet csak a Nílusok partján van, élet vagy inkább farm, az meg leginkább a gazdagoké, feketéké, fehéreké egyaránt. Kopár a vidék, szürke a talaj, itt-ott kőhalmok, donky-car, kicsi szamáron ügető fehérburnuszos, hosszú lábú, magas arabok; a sofőr már a két Szudán közti konfliktusról beszél, kis helyismereti tájékoztató, miből kiderül, hogy a megosztottság óta csak hanyatlik az ország, háborúk, menekültek, stb. A probléma komplex, ő mesél, én hallgatok.

Valahol félúton találkoztunk az orvossal, akinek átveszem a helyét, félórás hand-over fűszeres útmenti kávéval és illatos teával; minden okés szerinte, kicsi a csapat, lesz saját tukulom, vigyáznom csak a kígyókra és skorpiókra kell, mert esős évszak jön, és az eső kiűzi őket a fekete föld repedéseiből… Autót váltunk, ő hazamegy, én a tábor felé.

Estére egy városba érünk; vacsora egy műanyagszínű étteremben, bőséges kajával, szökőkúttal, illatozó gyömbéres-fahéjas kávéval (a kávé vagy tea mindenkor és mindenhol az élet elengedhetetlen tartozéka), parázsló illatkúppal. Egy brit férfi bukkan fel valahonnan, bemutatkozik: ő is európai, mint én. Néhány udvarias mondat, és már mennek is, ők fizetik a számlánkat is; ilyen a helyi szokás, mert a szudáni vendégszerető, és első alkalommal ő állja a vendég számláját, magyarázza kísérőm. Európából sokan jönnek ide, néz rám, Magyarországról, Romániából viszont kevesen, és ha már erről esett szó, akkor sorolja: Puskás, Hagi, Nadia Comaneci, Orbán és Ceausescu. Róluk mindenhol, mindenki tud, a fővárostól a legkisebb településig, és tudnak Kelet-Európáról is.

Az enyém a hármas számú tukul. A legnagyobb helyet egy monstrum légkondi foglalja el, aminek semmi haszna, csak van. A quiet és gentle része nem működik, a windy pedig kibírhatatlan zajt csap. Mellette egy ventilátor, ez működik, majd a falba építve van egy harmadik is, amiben bogarak és gekkók tanyáznak. Az ágyam kényelmes, a matrac is rendben, felette rögtönzött szúnyogháló. A kb. 10×10-es ablak előtt íróasztal, műanyag szék, a repedezett cementpadlón műanyag mintás szőnyeg, és mint legfontosabb bútordarab: tükör a falon. Van egy háziállatom is, egy tücsök. Napok óta nem mozdul a szúnyoghálót tartó rúdról; ha feléje fordítom a ventillátort, a rúd mögé bújik, onnan tudom, hogy él. A tükör mögött a fehér gekkó tanyázik; esténként néha előbújik, ha megmozdulok, megijed, elszalad, majd visszalopakodik. Én várom, majd ismét moccanok, ő ismét elszalad – az este remekül telik. Egy idő után megszokjuk egymást: én elszunnyadok, ő pedig lepkékre vadászik.

Turóczi Ildikó prózája korábban a Szöveten: