Állítólag semmit. Egy kukkot sem.
Hivatalosan minden hal süket. Fülük sincs.
De én gyanakszom, szerintem ez a hal hall!
Legalábbis, ami neki fontos, meghallja.
Az hát, igen, mondják kalauzhalnak is,
ezt az álszent, bárkihez dörgölőző kis dögöt,
de mostanság már oly ritka a kalauz,
igaz, a pilóta se nagy szám rég,
no mindegy, szóval a lexikonokban
így is, úgy is kikereshető, ha már annyira
interneteskednél őkelme felől,
a karibi zátonyszirtek közt habzó üvegvízben
sütkérezve, csapatban lopják a napot,
lesik a Földközi-tenger, a Kanári-szigetek felől
sodródó, náluk hatalmasabb magános cápákat,
félszemű rájákat, kinéznek egy alkalmasat,
lassún kerülgetik, kínálkozva mellészegődnek,
kísérgetik, terelgetik, tisztogatják a hátát,
nélkülözhetetlen kis ragadozószolgává simulnak,
ha kell, ezüst-feketén beleszürkülnek a kagyló
lepte kövek árnyékába, vágyakozva ringatóznak,
csak erős oldalszéllökésben villan elő közben
kis fehér pocakjuk, az a telhetetlen mohó,
s ha úgy adódik, gyorsan színt is váltanak,
bármilyenre, kívánság, szükség szerint,
mint mindenki, aki a maradékon élni kényszerül,
beúszhatnak a gazda szájába is, letisztogatni a fogait,
befalhatnak az élősködőkből az élősködők,
egyesek szerint a gazda-cápák, gazda-ráják
ürülékét is bezabálják, hogy bizonyítsanak,
de ez tudományosan még nem bizonyított --
ennyit a fürdőzőknek e huncut kis halakról,
a könyvkiadókról meg majd legközelebb írok.