PRÓZAIRODALOM

Juhász Zsuzsanna: Kockafordulás

Egy nagy, büdös, zabáló, fogatlan száj vagy. Mi van ebben?
Semmi. Hát igazán leszállhatnál rólam. Vagy ne a többiek előtt rivalizálnál velem. Mert egyszer én is belecsapok a lecsóba. De hogy őszinte legyek, nincs kedvem hozzá. Mert a békésebbik felem megért téged. Csak te nem érted magad. Minduntalan kifejezed, hogy nem bírsz engem, belém kötsz, rivalizálásra késztetsz, harcra, pedig nem szeretem, ha bárki kihoz a sodromból. És te ezzel próbálkozol unos-untalan, pedig valaha azért nem szerettél, mert a kihelyezett, belém helyezett lelkiismereted voltam. Az a kicsi, de kitartó kaparászás a bűntudatos feleden. És ezért nem viseltél el engem.
Azért, mert egy nagy faló száj vagy. Már megetted a nagyobbik gyereked diplomáját. (Kijelentetted, hogy nem támogatod, ha továbbtanul.) Megetted az anyád házát, majd a földjeit. És természetesen mindezért egyre jobban utáltál engem. Mert tudtad, hogy én még nem adtam el semmit, és eltartom bármelyik gyerekemet, amíg így vagy úgy, diplomával vagy anélkül, saját lábára nem tud állni. Valaha, alig egy-két éve még azt mondtad, bolondság. Hogy bolond vagyok, mintha komolyan mondom, a te zababizniszedet rontottam volna a döntéseimmel. Te nem értettél engem, hogyan lehet szerényebben, spórolósabban élni. Szóval mintha a talpon maradási sikereim eleve a te eszméid sikerét, a gyors elzabálás sikerét rontották volna, ami után ugye, a vízözön is jöhetett volna. Mert, legalábbis én meg így láttam. Hogy a nagy, féktelen zabálás folytatódik, a saját vidéki házadat is fel fogod zabálni, és a másik gyerek diplomáját is. És csak én vagyok mindezek gátja, mert mondom, egy ideig a lelkiismereted voltam, naná, hogy látni se bírtál.
De most, hogy mintha fordult volna a kocka, te mintha meghasonlottál volna. Nyílt színen továbbra is lövöldözöl rám, fejezed kifele, hogy utálsz cefetül. Utálsz a bonyolult gondolkodásomért, a nem hűbelebalázs munkamódomért, miközben már-már titokban egész jól együtt tudunk dolgozni. De nekem már nem kellesz, engem ugyan nem húzol be a mézes-mázos csövedbe. És az sem izgat, ha észreveszed, hogy sajnállak és megvetlek, amiért nyalizol minden nagy- és kisfőnöknek, pedig nagyon utálják már a nyalizást. Régi motorosok, elegük van már, teljesen belaktak az alkalmazottak geil kedveskedéseiből, a kérdéseikből, hogy ők hogy és mint vannak. Nem kérnek semmiféle érdeklődést már, mert közben megy az idő, a drága, amit ugye ők fizetnek. Szóval nem vagy trendi, pedig igyekszel, úgy használod a tizenévesek szlengszavait, mintha te is csak annyi volnál, tizenvalahány éves. S az a szleng, a te negyvenvalahány éves szádból igencsak visszataszító. Pedig igyekszel, na, igyekszel felvenni a ritmust, csak olykor nem megy, nem az istennek se. Mert böhöm vagy, ami nem baj, csakhogy nem izmosan, hanem zsírosan böhöm. Mert te izgalmadban mindig eszel. De eszel éhségedben és eszel csak úgy, megszokásból is. És egyszer azt mondtad, majd fogyókúrázol akkor, ha nem lesz mit enni.
Csakhogy az sajna, még nem jött el, és akkor tényleg értem, megértem azt is, ha még cefetebbül utálsz. Mert a projektednek vége, falni, vagyis felzabálni már nincs mit igazán. Lakni még neked is kell valahol, és dolgozni is még, ha enni akarsz. És akkor vagy átállsz hozzám, vagy engem falsz be, máshogy nem lehet. Vagy lemondasz arról, hogy sok és válogatott, jó ételt egyél, ahogy én tettem, vagy engem falsz be, szőröstül és bőröstül, azaz a lelkiismereted furdalását. Amire azért neked is szükséged lenne még, mert közben a saját testedet is elkezdted csócsálgatni. Az ereidet a lábadban már biztosan tropára vastagítottad, aztán pedig szűkítetted a töméntelen, ereknek nem jó kajcsival. Hát legalább magadat szánhatnád egy kicsit, de te annál rátartibb vagy. És eszed tovább a válogatatlanul rossz kajákat. És most tényleg fordult a kocka, mert én továbbra se híztam el, fel tudom venni a ritmust.
Míg a te testednek vége ugyan, vége, de az özönvíz még késik, az a rohadt vízözön csak nem akar jönni, ami elmosna visszamenőleg minden bűnt és bűntelenséget egyaránt.
Csak én jövök neked még mindig, újra és újra. A te mementód, hogy ezt alaposan elcseszted, el, mert az anyád is él még, a háza nélkül is, egy otthonban, és a fiad is még itt kolbászol valahol, diploma nélkül, de én egyre rosszabb alanyod vagyok. Egyre kevésbé hagyom, hogy az élő lelkiismereted, azaz a kapcarongyod legyek. Mert annyi eszed meg nincs, mert az agyad is zsíros, hogy gyorsan mást keress magadnak lábat törölni, lábbűzt felitatni. Pedig látod, azt azért még látod a zsíros agyaddal is, már látod, láthatod, ha akarnék, én is alád tudnék tenni. Mószerolni én is tudnálak téged, és lenne is mivel, de a főnökök a mószerolást se szeretik.
Különben is, az az alapelvem, hogy azzal kell dolgozni, akit a főnök mellém ad. De nem lelkiismeret-furdalásnak, nem ám. Azért itt nem fizetnek. Ingyen meg ne törölj belém semmit. Keress egy jó agyturkászt.
Aki megerősít abban, hogy szíved joga volt minden családi hozományt felzabálni, vagy mélységesen elítél, amiért a saját böhöm testedre se vagy tekintettel. Az agyturkász is csak ember.
És miből gondolod, hogy az ajtón kívül hagyja az előéletét, a mostanit, vagy akár a tudattalan előítéleteit.
Kövér vagy, cuncus, istentelenül kövér. Lelkiismeretlenül. Mondanám, ha elég érettnek látnálak bármilyen terápiára. Nőj fel előbb nagymama kedvence. Mert az voltál, nem? Ő szoktatott rá, hogy minden zajra, minden apró megzavarására az életnek, enni kell. Enni, mert az evés megnyugtat. Meg, de a túl sok kaja tohonyává és lassúvá tesz.
A vízözönben való hit pedig merő rosszindulat. Legalább egy nyamvadt lélekvesztőt is remélhetnél mellé. Tudod te nagyon jól, mi az a csatolt fájl. De nem csatolsz te semmihez semmit, ahhoz te túl önző vagy. Egy nagy, lusta száj vagy, látod, megint elfelejtettem. De azt nem, mert látom, szaglom, hogy még mindig nem tusz ellenállni a tejes vagy tejfölös vagy mifenés ételeknek.
Megeszed, pedig tudod, hogy se emészteni, se felszívni nem tudod őket, csak mennek ki belőled alul , gyorsan és fékezhetetlenül.
Komolyan mondom, a belednek több esze van, több, mint neked. Hát szeresd! Helyettem is.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten: