VERS

Köves István: Proli profán

Én meg egy paplakban nőttem föl – mondta,
bele a fülembe, és közben dorombolt, de tényleg,
akár egy macska, fejét a vállgödrömbe hajtva,
Hát az se semmi, gondoltam magamban,
láttam a lakásukat, nem nagy szám,
két szoba, hall, se erkély, se dzsakucci,
Egyszer csak se szó, se beszéd,
ott ül a másik fotelban, nézzük a tévét,
valami sorozatot, ő fehér darócban a rohadt melegben,
lábán kopott saru, körmei sárgák, mint a cigarettázóknak,
Elgondolkodtam, ezeknél hogy lehet, ha egyszer
mindenhol folyton ott ül az Isten,
biztos, nem szól mindenért, de azért mégis,
Na, ott sem dughatunk nyugodtan – mondtam,
s tértem vissza a tárgyra: Most akkor hova?!

Köves István verse legutóbb a Szöveten: