VERS

Farkas Arnold Levente: gerendából

Az ágy alatt
hallgatás,
nem lakhat ott
semmi más.

Csak tisztaság
és a „rend”,
halkan beszél
ott a csend.

Némán matat
két kezed,
édességed
megleled.

lét aztán a nyár tova
suhant tán dokumentá
lódni ment név képzeljük
el hogy ez egy tévedés
tél leereszkedik egy táb
la a magasból név pócs
megyer tizenkilenc júni
us harminc vasárnap
lét pokolbéli óvoda kis
ördögök járnak oda tél
ha azt mondom felhő
lét a kormányzó hitler
rel barátkozott de nem
volt az jó nekünk a
miniszterelnök az o
rosz elnökkel barátko
zik de nem lesz az jó
nekünk név talán a
tévedés lét feledni
kell a tévedést tél kép
zeljük el azt hogy ez
egy tökéletes színdarab
például játék a kastély
lét azt hittem félre ki
zárólag a hamlet lehet
tökéletes név közbevág
bizonyos szempontból tél
a tévedés ha tudja ma
gáról hogy tévedés most
másra gondolok lét el
viselhető volna a fájda
lom ha ezeregy után a
hold udvarolna a köl
temény egyetlen monda
ta megközelíti a kezde
tet tél nyáron jó írni a
nyárról tavaszi szél vi
zet áraszt hogy el ne
veszítsd lét a végtelent

Ha a csokit
szereted,
kerüld el a
hideget.

Ha azt hallod,
hogy „meleg”,
abból forró
is lehet.

Addig kövesd
versemet,
míg a csokit
megleled.

név a szó bármikor
szavak nélkül a fel
támadás tél megtörtén
nek angyalok lét pócs
megyer tizenkilenc jú
nius huszonkilenc szom
bat név amire várni
kell mondhatnám azt
is mondatok tél ha hó
hull nyári tájra gondolat

Az én nevem
koszorú,
mégse vagyok
szomorú.

Gyertyáim közt
ott a „kincs”,
kezedben még,
ami nincs.

De amikor
megtalálsz,
örömödben
majd ugrálsz.

eredet, pócsmegyer, húsz
február négy, péntek, az első
vers, amit az óvodában meg-
tanultam, úgy kezdődött,
hogy japán és kínai el-
mentek fingani, de lehet,
hogy ez már az iskolában
történt, amikor dénes attila
volt a padtársam, mellett
ültem, az első verset pedig
apámtól hallottam, nem va-
gyok én kapitány,
nem járok én paripán,
japánnak sikerült,
kínai belesült, írjátok fel
a fejfára, szegény legény
vagyok én, gyalog masírozok
én, megpróbálom folytatni
azt a verset, amit reggel
elkezdetem, a valóság
megismétli a látszatot,
szerelem helyett háború,
betlehemi angyalok közt
gerendából ácsolt köröszt
vonzza magához a koszszösz
nevét és illatát,
itt nyugszik kínai, aki nem
tudott, a szöveg szajhákról
beszélt, aztán valószínűleg
többször is megnyílt,
mondom, széttárt vörös
kupa,
a teremtés előtti csönd
széles, mint a tekintete
annak, aki hazagondol,
volt ott egy kard, hozzátok
ide, vágjátok ketté, bölcsesség,
figyelmezzünk, a magasla-
tokon idegen isteneknek
mutat be ismerős áldoza-
tot a király, ezért nem já-
rok focimeccsre, laci fölöt-
tünk lakott, a szomszéd
házban a másik laci,
ezt most így mondom el,
mennyország
angyalok nélkül,
üres a néma kert,
ha nem vagy otthon a léte-
zésben, megbicsaklik a tör-
ténet, kék, mint a narancs,
kihull a mondatból
a szó,
kihull a versből a mon-
dat, ábrázolhatatlan
szárny-
suhogás,
márk azt mondta, smaragd-
késsel hasítja az erőt haj-
nalban, miért hazudsz,
mert szeretek hazudni, e-
gyiptomból hívtam az én
fiamat, részeg vagy, mozog
a szád, nem állítja helyre
a végtelent, kizökkent a tér,
szédülök,
felborzolják a halak
láthatatlanul,
lepelbe burkolt meztelen
test szeli át az éjszakát,
tükörképedet a halak lát-
hatatlanul, más akarta
ezt a születést, zárójelbe
szorítja a tenger emlékét
az akasztott, bélben
az esztéták nyugodalma,
az istennő neve helyett
az isten neve evett,
nemzetietlen összetartozás,
hétköznapok rajza a homok-
ban, ráncok az agykérgen,
a kézfejen barázdák,
középkori szerzetesek za-
rándokolnak a megépítendő
folyó két oldalára, u-
gyanaz az állandóság
változik szüntelen,
hófehér galamb