most éppen sziesztázik a líra
ruhád alatt pihen a képzelet
távcsővel nézi az ész ahogy
ajkad járdáin csókom lépeget
elmerengve a misztikus tájban
nagy habzó cseppekkel zuhog vágyam
a fény s a dörgés most ennyi volt csak
derűből mosolyba visz a mondat
pár hűséges szó lábamhoz simul
grillez a szívem arcod elpirul
bőrünkön átpiroslik az éden
fogócskázunk a hév vörösében
mert téged hívlak most minden ragyog
a sejtfalak mögött megágyazok
ölelés javít sors-kéziratot
két karod az O és én boldog vagyok
Magyari Barna verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?