Varjú Zoltán: Az eseményhorizonton túl

Fekete lyukban száguld velem a tegnap
még semmilyen holnapom eljövő
árnyai szakadnak belé a tüzes nap
árnyai közé gyűri elmém némán
tűri ahogy a porhüvely meghajol
istenek lábnyomában útra kel- fel
aláhull az eseményhorizont mögé
azon túl keresve önmagában tükör-
képeit festi meg valami énteremtő
kéz a képmásában pirkadó akarat
talán vagy valami más földöntúli
látomás ahová féreglyuk nem vezet
se kezdet nincs se végzet sincs
tovább csak sötétség a fény után
végtelen anyagban időtlen entitás
köztük te meg én: a bennünk szunnyadó remény…

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten: