VERS

Márkus László: hiába

hiába várom csapások jöttét
mintha senki sem utálna többé
hogyan forduljak el így a faltól
mikor senki sem nyitja rám ajtóm
régtől nem becéz engem az élet
hagyj hogy hülyeségeket beszéljek
se szemrehányás se korholó szó
saját lábamban botlok el olykor
semmit nem várok semmit se kérek
lassacskán kisimul bennem a lélek
kínzó mámor vagy szomjúság nélkül
poharam ürül s a világ szépül

Márkus László legutóbb a Szöveten:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .