VERS

Márkus László: tanmese a hangyácskáról

egy aprócska hiú hangya
bolyát egyszer odahagyta
amikor világgá indult
bokája menten kimarjult
sírdogált az árok szélén
hű társai észrevették
mire csábította vére
nem vetették a szemére
hazavitték lám serényen
sínt tákoltak hát sebtében
ispotályba dugták legott
e kalandvágyó lovagot
ajnározták agyba főbe
mit szeretnél mondd ebédre
felvitte Isten a dolgát
ficamjával milyen jól járt
erőre kap a sok jótól
fájós lába gyorsan gyógyult
de ő nem tanult belőle
újra megszökött a dőre
a hálátlan huss elszaladt
csábítgatta sok új kaland
de mert nem figyelt előre
beleesett egy gödörbe
kijönni nem tud magától
csapda volt ez a javából
hangyaleső ült az alján
fehér szalvéta a nyakán
kösz hogy jöttél kicsi vérem
te leszel az estebédem
így ért véget ez a kaland
hangyánkból csak kitin maradt

Márkus László verse legutóbb a Szöveten:

One Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .