Bartha György: 15. levél szenteste

Bartha György: hóembert építettünk, egy egész családot

már a küszöbről megcsodálhattam a terített asztalt
mögötte a feldíszített fenyőt rengeteg mézeskalács
papírcsillag csüngött ágain és aprócska gyertyák fénylettek
a nő leültetett azonnal itt leszek már ékezett is egy üveg bort hozott
majd fordult gőzölgő tállal remélem szereti a halpaprikást
csípősen nálunk valaha ez volt a szokás csak ingattam a fejem
csendben ettünk néha felnézve lestem csillogó tekintetét
csúszott a vörös bor is koccintások után amikor felállni készültem
rámszólt várjon hozom még a mákos-gubát végül súlyával ülve hagyott
emese elégedetten mosolygott ígértem hát most én is
megmutatkozok tudja voltam férjnél abban az évben csak két gyerek
született a faluban együtt nőttünk fel majdnem természetes volt
össze is házasodunk majd jött a nagy háború apám és apósom
mint népfelkelők csatlakoztak a hadhoz apám még az elején
belgrádnál ha jól tudom elesett apósom később valahol a szerb vagy
bosnyák hegyek között veszett sokáig nem volt nyugalom férjem is
besorozták ő az olasz fronton maradt s nem volt még vége
anyósom és anyám pár héten belül távozott őket a spanyol
vitte el iszonyú végtelen volt bennem a gyász rövid időre elhallgatott
felállt és egy újabb bort kerített és most igyunk szólított meg
csak bámultam szótlanul magam elé de élni kellett
tovább ő is hallgatott s ahogy még nem láttam egyszerre kiüriítette
poharát kérem maradjon ma ne hagyjon magamra kérem
megragadtam megszorítottam felém nyújtott kezét

Bartha György verse legutóbb a Szöveten:

Bartha György: 14. levél szenteste