a költő azt hiszi élnek még szerettei falujában
még mindig öldöklő széllel suhannak a Derék- árok parton a pitypangok
talán a kislibák is kikeltek a régi ólban a kiscsirkékre is vadászik egy-egy szarka a kertben
szomszédja gebe tehénkéi is vonszolják a szekeret a porban
vigyorog fenn az anyósülésen amikor a lányok combját markolássza a lenge szellő
mikor a költő hazatér(ne) falujába megkondulnának utcájuk végében a kistemplom harangjai
kondenzcsíkokat húznának a papírrepülők a nagytemplom tornyából
kihajolnának az útra az orgonabokrok labdarózsák süvítenének el feje mellett
viaszos abroszon terítene meg anyja a Boldogasszony szilvafa alatt
s dőlne le egy jó vacsora után a szalmazsákkal bélelt vaságyára
elfújná a petróleumlámpát hajnalban kakas kukorékolásra ébredne
mert a költő azt hiszi élnek még szerettei falujában
azt hiszi most tanul bringázni a váz alatt
jön haza bátyja lovas boronával a gazdaságból és éjjel beszél még álmában
a kisgidák is ugrálnak a hátára legelik anyja virágait rendre az öreg kecskék
száll a füst a nyitott kéményből sül a kenyér a szomszédék kemencéjében
épp beharangoznak a templomban később viszik félve a gettóudvarba
mert fordítva adta fel a papra a miseruhát pedig csak nyolc évesen bepiált egy kicsit
volt kitől örökölnie volt kitől még jó hogy fia tőle mindezt nem kapta ajándékba
a költő azt hiszi élnek még szerettei falujában
de csak a Fészbukon olvassák verseit földijei
reméli hogy majd egyszer ezt a szösszenetét is

Ketykó István verse legutóbb a Szöveten: