Régen itt éltem. Eltűntem innen. Pillanatképeimet a nap
A kemény aszályos fölbe égette, aztán a hetes eső a sárba áztatta.
Gyermek, nosztalgia-negatívvá sorvadás. Hengerrel körbefestett
Tiszta rész a falról levett kép helye. Benő lassan illendően az év, egy, kettő,
Hirtelen negyven.
Az udvar gazos, ahonnan kihaltak Papó és Mamó.
Papó épített vasból hintát. Alig betonozta le
Egy nagy vihar észak felől kitépte. Merev lábbal
Mered az égre betoncipőbe. Aztán az elvadult homokozó
Gumiabroncsai derékig a földben még csak
Nem is leskelődhetnek annyira vastagon a futóka körbenőtte.
Mamó kapálta, de a nyél belebukva a gyomba hever.
Sokáig kereste, hogy jó lesz a sírhoz kimenni, de Mamó
Is orra bukott, és a konyha padlójára szórt tésztát
Széthordták a hangyák.
Repkény és vadszőlő karó megrepedt,
Falnak támasztva haszontalan unott távolból- szemlélődő.
Kora reggel harmatgyöngyöt fűz szálkapilláira.
Egy csepp elég felnagyítja a részt, de nincs ott csak
Egy eldőlt betonoszlop és felszaggatott kerítésléc.
Abba bukdácsol az árnyék, s a cseppben
Homorú szomorkás tánc látszik. Meggörbült alak,
Az utcán megy minden hajnalban, de sose néz be. Nem mer.
Még meg is szaporázza lépteit a félhomályban, mert úgy érzi, figyelik.
Akkor még is csak vagyok benn a kertbe valahol eltévedtem?
Befalazva a megrogyott alapba tartom a nagy tetőt,
Amit vörösre, hol kékre, hol meg sötétre fest az idő?

Lencsés Károly verse legutóbb a Szöveten:

Lencsés Károly: Éhes vagyok