Sziwery Balázs: A versektől elrugaszkodott lélek

(írtam néhány verset. Most már csak annyi a dolgom, hogy meg kell halnom)

Kis fájdalmas tüskék
érinthetetlen csomagolásban,
tüzeket emlegetett szép-magányban
olvadnak össze egy akarat alatt.

A kétségbeesés mintás testén
vacogás és szédület; kicsiny világ.
Tükörben látott szentségtörés,
ócska külső-belsőt foldozó anarchiák.

Ott lökdöstem félre hangyát és követ.
Édes árny-halottakat néztem szamárhátról.
Megfulladtam zavaros vizében,
és rettegve féltem a pontos sártól.

Olyan világban szomorodtam el,
hol nevetve hazudnak a bolondok.
Hol a sírtól sírni szoktak,
és egyszerű apostol-férgeké a holnap.

Ott hol ritmus a kellék,
és puha vászon a születni való.
Fájdalomban ázott betű-kínok,
leírt világi kecses eufemizmus.

Törpe alakú feljajdulásból szirmok ezrei!
Köszönöm, amit megmutattam.
Fénytelenül ragacsos hang-alakok
születnek a sebekből, ha itt vagyok.

Most már amputált egységben,
nálam lakva és mégis távol,
a sötétben lakó megtisztulástól
érnek hangokká a sáros gyökerek.

Annyi dolgom maradt csak még,
(és itt titkaim megfejtettem),
hogy ha uralkodni akarok a szavakon,
magamat kell, hogy eltemessem.

2023. 6. 26.

Sziwery Balázs verse legutóbb a Szöveten:

Sziwery Balázs: Legyél én!