VERS

Köves István: Mesélhetnének a leanderek

Reggel figyelmesebben süt a Nap,
alig is melegít, laposan simogat,
ahogy a hajnali harmatot, tüntetné el
a mellkas-szorongató, rontásos álmokat:

Díszszemlét, zászlózást, rojtokat, csíkokat, vascsillagokat,
dübögő dobokat, harsogó harsonát, trendi szimatszatyrokat,
hernyótalpasokat, helyből felszállókat, önjáró sorozatvetőket,
virágálcázott vagonokat, porfelhő takarta menetszázadokat …

Dőlő gyárfalakat, füstölgő aknakrátereket,
sárba lánctalpazott, görbült utcanévtáblákat,
házfoghíjakat, kiégett autókat, konténereket,
kihűlt anya mellén sikoltozó sápadt porontyot …

Reggel figyelmesebben süt a Nap,
lassan simogat, alig is melegít, ma
az emberségről mesélhetnének a leanderek is,
azok még szót mernek váltani velem itt.