Kalász István: Park

Leülni a padra a fákkal szemben.
A pad fából és képzelni erre a fatörzset.
Lánccal húzzák a fűrésztelepen metsző
fogak marják. Szárad vetemedik a
napon eső után szélben. Lemérik eladják
gyalulják csiszolják festékkel kétszer…
átfúrják rögzítik végül. Ide.
A parkba. És most? Ülni a padon.
Szemben állnak a fák.
Kéreggel a törzsön rebegő levelekkel a koronán.
Ülni a padon az odavetett árnyékban.
A maradék életre érteni a fát.
Megérteni a fát. És mélyet venni.
A levegőjéből.

Kalász István verse legutóbb a Szöveten: