az értelem szabadsága?
talán az utcakőben.
nem, nem a kirakatot
berobbantó erőben.
de bent. bent a kőben.
a kő szíve magába alvad,
egybehull, mint halott csillagok,
ahogy a düh magába halhat,
egybe minden világok súlya:
fekete hiányként felragyog.
Fábián István verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?