2024.09.09.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Fellinger Károly: Miatyánkos

Fellinger Károly: Miatyánkos

2 min read
Vajon hol van már a tavalyi hó? És hol van Tavali Dezső, a kéregető diószegi cigányember, akit Miatyánkos Dedőként ismertek?

Vajon hol van már a tavalyi hó? És hol van Tavali Dezső, a kéregető diószegi cigányember, akit Miatyánkos Dedőként ismertek? Hosszú, zöld Hubertusz kabátban és három számmal nagyobb cipőkben járt faluról falura. Ha azokból a cipőkből kilépett, mintha éppen a nagyvilágból lépett volna ki. Úgy hírlik, Jókán született az Őrangyalok kápolnájának a tövében, és Sopornyán alussza örök álmát. Ej, abból még a másvilág harsonái sem tudják felébreszteni, hiába pörög az idő nyelve, mint a fergettyű a szárazmalomban.
Ha az égen megjelent egy repülőgép, ez a Miatyánkos Dedő levetette magát a földre, akkor is, ha csupa sár volt minden. Kérdezték is tőle nevetve, akik látták:
– Te Dedő, hát ennyire félsz a repülőgépektől?
– Nem magamat féltem én, hanem a földet – felelte ilyenkor Dedő komolyan. – Ha lezuhan a repülő, kilyukasztja a földet, hát ettől akarom én megvédeni.
Bizony eszét vette a szerencsétlennek a háború, de a szíve tiszta maradt, mint az erdei forrás, ő maga meg annyira volt csak tiszta, mint a kifordított liszteszsák.
Amikor valamelyik házban disznót vágtak, bekiabált az utcaajtóból az udvarba:
– Segge végit, segge végit adjatok!

No, a házigazda adott neki a seggevége mellé kevéske töpörtyűt, pecsenyét is. Ő meg leült az Dudvág partjára, s ráérősen elkezdett falatozni. Otthon ugyan várhatta ilyenkor a csucsogót Pipiske, az édesanyja, meg a nagynénje, Csipa Bözsi. Hiába, nehéz éhnek a várás, az éhes ember türelmetlen, ahogy a szólás tartja, a keserű babot is édessé teszi az üres gyomor, nemhogy az inyenc falatot. Eszegetett hát Dedő, s két falat közt hangosan dudorászta, hogy papaparappa.
Búcsúk alkalmával bejárta az egész környéket, muzsikált a kéthúros rizige hegedűjén, még énekelt is hozzá! Hogy melyik nótát? A Hová mentek parasztok és a Marina átköltött változatait. Valójában egy éneket sem tudott rendesen, de belopta magát az emberek szívébe, jókedvet csalt még a savanyú képűek ábrázatára is.


Ha papírpénzt nyújtottak neki a muzsikáért meg az énekért, sértődötten utasította el és azt kiabálta:
– Tíz pillér!
Mindig tíz fillért fogadott csak el, se többet, se kevesebbet.
Egyszer elhagyta valahol a hegedűjét. No, nem búslakodott. Amikor játszani akart, kezébe vett két fadarabot, egyik lett a hegedű, másik a vonó. Elkezdett velük hegedülni. Ekkor játszott életében a legszebben! Még a Szent Péter nótáját is elhúzta. De nemcsak ennyi! Az a két vonóbot úgy belejött a hegedülésbe, hogy mikor Dedőnek elfáradt a keze, és már nem húzogatta őket, akkor is muzsikáltak! Csak úgy zengett a csárdás, órákig hallgatták az emberek. Senki sem értette, hogyan lehetséges ez, de azt beszélték, az angyalok segítettek Dedőnek. Mert az a két bot olyan volt, mint a kereszt, pontosan olyan.
Egy napon aztán abbahagyta a muzsikálást. Eszébe jutottak édesanyja szavai, hogy nem jó az igazat hangosan hegedülni.
Hogy aztán mi lett vele? Arról nem szól ez a mese.

Fellinger Károly legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.