2024.05.23.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Ocsovai Ferenc: Egy orgonista vázlata

Ocsovai Ferenc: Egy orgonista vázlata

2 min read
Néha görcsbe rándul mindegyik ujjam, / hiába unszolnak a belső, angyali ritmusok

A dal csak megy tovább – erre gondolok,
amikor az ismerős billentyűkhöz leülök,
és a szenvedélyes futamokat játszva
mohón a hőn várt előadásra készülök,
a kottát pedig már nem is látom, csak
egy békét sugárzó, nemes, mennyei lény
mosolya imbolyog előttem, amíg azért
küzdök, hogy a szívemből kiömlő zenén
csak az ő képe lobogjon, és csak neki
üssek le minden egyes táncoló hangot,
amelyet árva lelkem a térűrben az égi
harangok útmutatása nyomán hallgatott.

Néha görcsbe rándul mindegyik ujjam,
hiába unszolnak a belső, angyali ritmusok,
és hirtelen, megszédülve a billegő karzat
magasságától úgy érzem, semmit sem tudok,
vagy ha tudtam is, elfelejtettem, mert túl
sokszor szólt már hamisan kopott hangszerem,
és lázasan rettegek, hogy ki fog ürülni
végül egyszer majd az egész álom-koncertterem.
Mégis, felgyullad az ismerős, eltökélt, és
átszellemült Kyrie Eleison bennem folyton,
amikor azon töprengek, ki mindenki tett hozzá
egy-egy ütemet szólamomhoz önzetlen módon,

és kik azok, akik bíztak, hittek, és várták, hogy
a szívemben eltemetett dallamok felcsendüljenek.
Mindig megelégszem azzal, hogy legalább
a darab idejéig még valahogy megtűrjenek,
és ne egy magányos értelmetlenségbe
fulladjon az ábrándozva tervezett műsor,
és ne úgy végezze a sok ötlet, mint
megannyi széttépett, összegyűrt moll,
de sokszor már csak fantomként hadakozom
az orgonasípok és a zaklatott melódiák mögött,
nem is emlékezve, milyen volt, amikor a közönség
felé puszta gyönyört, színt, és létörömöt öntözött

a parázsló erő, ami a leghűvösebb csarnokokban
is új napok új imáival fűtötte remegő mellemet.
Megértettem hát végre, hogy az egyik tomboló,
hajthatatlan fellépésről a másikra élni nem lehet,
hogy mindig másik helyet találni, másik dallamhoz
nyúlni ostoba, hiú, könnyelmű, ráadásul fölösleges,
és az emberi ész, remény, cél, érzelem sem
lesz így sohasem, csupán sivár és szögletes –
ám most, a sokadik este után kezem béna
már, dobhártyám pedig régen beszakadt,
ezért ha volt is: rejtély, hogy mi is volt
pontosan az eredetileg rám bízott feladat…

Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.