2024.06.17.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Tóth Olivér: Hazudd

Tóth Olivér: Hazudd

2 min read
hazudd hogy virágoskerted őrizetlen nyikorgó kapuját / nem kutyák rágták rúgták s nem ugatta el a hold az éjjel / szívemről feslett virágaid nem bomlottak az estikékkel

hazudd hogy virágoskerted őrizetlen nyikorgó kapuját
nem kutyák rágták rúgták s nem ugatta el a hold az éjjel
szívemről feslett virágaid nem bomlottak az estikékkel
és pletykába nem keveredett a fekete föld szóbeszéddel
jó lenne egyetlen rögnyi csend egyetlen harapásnyi rend
e szeglet-nélkül épülő felekezetnélküli temetkezésben

hazudd hogy a tegnapi kenyér héja nem szádat kezdte ki
úgy van már lassan a búza is gyomrából a nyarat kiégeti
egy embernek készült étektől kapott rontás ha gyötri terem
pitvaraidba feleidbe gyűjtött káromlások ha fájnak feledj
megszokott látvány a fájás szemednek ne takard míg mulatsz
a fejkendővel kötött kontyú asszonyok érettek a dajkaénekhez

hazudd hogy sötétpiros pöttyös vedredbe vert mákszemeidet
nem keményítette tovább a szél s huzatodtól nem kábultak még
hogy tenyeredből mások tenyerébe csordogáljanak gyerekeid
könnyeid ha kérnek utolsó morzsáidból zsebedből adj hálát
élnek és van miért megőrülj naponta ezerszer kapkodó fejedhez
szaladó szobáid falai között ha rád szakadnak fakó ablakai a tűznek

hazudd hogy szemérmetlen kínzásba kezdtél a megbékéléssel
és beéred avval ami rád hagytak húst csontot és nyúzott bőröd vérét
kegyelmes enyészet cirógat sebzett halálhoz másodperceivel ne bánd
a múlás a tehetetlenség egy telhetetlen vétkes türelme az égieknek
pokoli sarcot követelnek őseid szemed íriszére alkut kötve a túléléssel
vakságban küzdő farkasok az eltemetettek így is úgy is kinevetnek

hazudd hogy fűtetlen kályhádat nem lakattad jól kötött ruháikkal
és nem fojtott a füst mikor már levest se akartál főzni és enni sem
mert feladtad minden dísz és gyásztáviratodat a mindenható Istennek
és lemondtál önmagadról hogy részedet jobbod jobbjának javára add
mégsem kellettél sem magadnak sem másnak jobban mint valaha azelőtt
s ami azután lett ráépült a káromkodásmentes felsorakoztatott vádimákra

hazudd hogy hogy a szád széléről elkent szaft sírás öröm volt és kacagás
gyermekséged és naivságod leple amire fektetted a várakozást a jóra
remélted sosem halsz bele hogy feleszmélj törtséged virágszálait lopják
s a kárnyújtásnyira lévő ölelések zárva termettek békét világtalanságodban
most bölcsőszemedben síró felnőttséget csillapít a csupasz nyugtalanság
mesét mondatsz magadnak és elhiteted magaddal szentül élni jó így érdemes

hazudd hogy beéred a melledre nyugvó csillag-szikefénnyel s a nap maradékával
mit tenyérfedőiddel takarva rejtegetsz holnapra erőid tartalékvárain megállva
nem inoghat meg sem föld sem ég hitedben zászlód alakod megnyúlott árnya
macskaként dorombolják rád magukat a terhek ruháidat leveti a kificamodott lét
hazudd hazudd hogy megköveteltek téged e cselszövő eretnek csendben
ámításaid foszló teteméből donorért rimánkodó szeretetrendben önmagadért

Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.