Balaton László: A tékozló fiú (Lk 15,25-32)
Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése (Részlet)
A kombájn fülkéjében húsz fokra volt állítva a klíma. Kint, a rozstábla felett remegett a forró levegő. Dávid szeretett aratni, a földeken dolgozni. Megtehette volna, hogy az irodában ül, és csak a papírmunkával, az e-mailek megválaszolásával foglalkozik, telefonál, mert bőven volt alkalmazottjuk, akik ráadásul becsülettel el is látták a rájuk bízott feladatokat. Nem eggyel közülük jó barátságban volt Dávid, sőt összejártak családostul is. Dávid agrár- és gépészmérnök diplomával rendelkezett, de nem nézte le a néha csak nyolc általánost végzett kollégáit. Kollégáknak tartotta őket, igen, nem beosztottnak. Így működött jól a gazdaság. Mint egy nagy család, egy patriarchális nagycsalád. A família, a cég feje: Dávid apja. Szigorú és igazságos főnök. Nem nagyon érintkezett a munkásokkal, ezt meghagyta az idősebb fiúnak, a helyettesének, Dávidnak. A komplex gazdaság irányítása megkívánta a hierarchikus modellt. Az apa, aztán a fiú, a fiú alatt a részlegvezetők, mind régi motoros, zsigerekben őrzött paraszti tudással. Külön vezetője volt a tehenészetnek, a lovardának, a kétezer disznóból álló sertéstelepnek, a takarmányt biztosító csoportnak. Dávid és az apja minden este átbeszélték az aznap elvégzett és a másnap elvégzendő munkákat.
A kombájn fülkéjébe nem jutott be a külvilág zaja. Főleg úgy nem, hogy Dávid fülhallgatón keresztül vagy zenét vagy podcasteket hallgatott. Aznap éppen Bachot, a Goldberg-variációkat. Nem sokat gondolkodott, nézte maga előtt és maga körül a hullámzó rozstáblát, és élvezte a zenét. A zene megszakadt, valaki hívta.
– Halló, Szabó Dávid vagyok! – szólt bele a fülesbe.
– Szevasz, főnök! Miki vagyok, azonnal gyere be a telepre!
– Baj van? Apa? – jeges rémület futott végig Dávid tarkóján.
– Apád jól van. Hazajött az öcséd.
Balaton László sorozatának előző darabja a Szöveten: