A japán filmek fenegyereke, Beat Takeshi, aki az egész országban jól ismert komikus, talk-show szereplő, videójátékok szerzője, hazáján kívül nagyszerű filmrendezőként ismert.
A Zatoichi, mely a szigetország egyik legnépszerűbb és leghosszabb film- és tévésorozata volt, Kitano felfogásában született újjá 2003-ban.
Miután rengeteg filmet készített kedvenc témáinak egyikéről, a jakuzákról, (vagy éppen a velük harcoló rendőrökről), ezzel a filmjével az ország egyik legismertebb legendás alakját elevenítette fel a filmvásznon, saját stílusában.
Nem utánozta a korábbi filmrendezőket: színészeit, koreográfusát, zeneszerzőjét úgy válogatta ki, hogy mindegyikőjük saját kreativitására hagyatkozzon, vagyis Kitano alig adott nekik instrukciókat.
A film címe a főhős neve. Zato a szleng kifejezése a vak emberre, a főhős keresztneve pedig Ichi, vagyis egyetlen legendát elevenített fel ezzel a filmjével.
A film főhősét maga Kitano alakítja, zseniális módon, kevés beszéddel, lassú mozgással, s „földöntúli” érzékenységgel, hiszen nem lát. Vagyis egy vak ember a film főhőse, aki maga is gengszter – szőkére festett hajjal. Szerepét a film utolsó két percéig mindvégig csukott szemmel játssza.
A Zaotichi az egyik legnépszerűbb japán regény újragondolásából született, s a 19. század közepén játszódik. A főhős, aki a korabeli szigorú, merev társadalmi ranglétra legalján helyezkedik el, mert vak, vagyis semmilyen hasznos tevékenységre nem képes, egy faluban belecsöppen két gengszterbanda háborújába, melynek áldozatai a falu ártatlan lakosai.
A korabeli szokások szerint egy vak ember kizárólag koldulásból tudott megélni. Vak volt ugyanis Japán egyik „nemzeti kincse”, egy szakuhacsi-zenész, aki gyerekkorától így szedte össze a napi ennivalót, vagy a vakok némelyike masszőr volt, mert vakságuk biztosította, hogy nőket ugyanúgy masszírozhattak, mint férfiakat.
Zatoichinek különleges képessége van: anélkül, hogy látna, mindent megérez, s mestere a kardforgatásnak. Ebben a filmben nem valódi szamurájkard a fegyver, hanem az úgynevezett bambuszrúdba rejtett kard, (angolul cane sword), aminek használata megengedett volt, hiszen a valódi kétélű kard viselése és használata kizárólag a szamurájok kiváltsága.
E filmben sok, urát vesztett szamuráj (japánul ronin) szerepel, így az egyik gengszterbanda vezetőjének védelmét is egy ronin látja el.
A film rengeteg tabuval szakít, s talán ez az egyik (de nem az egyetlen) oka annak, hogy a Zatoichinek elképesztő sikere volt Japánban, s így hatalmas bevételt ért el.
A főszereplő szőke, vak, mesteri kardforgató japán gengszter, a szegények pártolója és segítője – itt érdemes arra gondolni, vajon miért övezi ma is félelemmel vegyes tisztelet a japán társadalomban a jakuzákat – s romantikus epizódok sora alkotja a filmet.
Rengeteg piros festék bugyog, fröccsen, de Kitano tudatosan kerüli a filmben a sokkoló részleteket, pedig gyilkossággal van teli jelentős része.
Tabu a testvérpár, akiknek egyike nőnek öltözött férfi (transzvesztita), de a rendező szerint a transzvesztitákat mindig is tisztelet övezte a kéjiparban.
Újabb tabu a helyi földesúr kedvtelése, kisfiút szeretne elcsábítani, de a gyerek nem hagyja magát.
Szakadó (monszun) eső, gyilkosságok sora, néhány lírai pillanat, s anélkül, hogy elárulnám a film katartikus percének tartalmát, arra érdemes figyelni, hogy e filmnek ritmusa, lendülete és szinte hihetetlen energiája van.
Sokan hasonlítják Kitano filmjét Kurosawa több alkotásához, amire Kitano egy interjúban azt mondta, hogy mestere mindig Kurosawa volt, s ma is büszke arra, hogy a japán rendezők legnagyobbja rendszeresen írt neki leveleket.
Mégis, talán hiányérzetre is van oka annak, aki megnézi ezt a rendhagyó alkotását Kitanónak. Ebben a filmben ugyanis nehezen döntjük el, ki a jó és ki a rossz. Talán mindenki egyszerre jó és rossz. Vagyis, a film hű tükre annak a mindennapi, ma is érzékelhető ambivalenciának, ami a japán mindennapi érintkezést meghatározza.
Berlin
Ferber Katalin korábban a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?