Ádám Tamás
Láttam
Láttam habzó szájjal
haldokló vadlovakat,
büszke kancákat, csődöröket.
A viperák kétágú nyelve
hasonlított az égből dobott
villámokhoz.
Láttam semmibe néző
költőket, alkoholeső hullott,
arcukról csorgott az alkony.
Keresztet láttak maguk előtt,
meghasadtak a faragott szobrok.
Láttam ártatlan kék szemekből
sugárzó gyűlöletet, tébolydából
szökő kényszerzubbonyos árnyakat,
előttük falépcsők szaladtak,
halottaskocsi közelített,
eltörött a kereke.
Találkoztam csipetnyi boldogsággal is,
a tenger felől sós szél suhogott,
átölelt mindkettőnket, belesett
a bokrok szoknyája alá, kezem
elindult utána. Térélmény lett a vége,
akvarellek, lüktető versek.
Visszafele pörög a film, kattog,
eltűnik a mozigépész, mi meg rájövünk,
hogy öregen újra ráncos kisbabák leszünk.
Tehetetlenek, mint a karóba húzott
madárijesztők, vállunkra megfáradt
varjak ülnek. Gyorsan elpörgött
ez az életnek nevezett valami, ingujjban,
mosolyogva, feltartott kézzel.
Ádám Tamás verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
