Micsoda rossz prosti ez! Mondom, hét fehéret szeretnék, de addig cserélgeti a pulton a lábakat, addig zsonglőrködik, míg egy fehéret és egy vörösvéreset ad. Ráadásul sikerült neki elpasszolni az egyetlen bibircsókosat. Vagy daganatosat, de az is lehet, hogy csak szemölcs volt rajta. No de mindegy, már az enyém.
Az a kajla szemölcs is az enyém már. És kevés bőrt, mondom, keveset adjon. És adott, de volt ott egy kisebb is. Az meg ott maradt, az övé maradt. A fejet meg csak úgy, hasmánt mutatta. A belsejét, na. Pedig mondtam, hogy szőrtelent szeretnénk, mert beteg vagyok. Beteg, de kocsonyát akarok a családnak. És akkor vásárolnék be. De ez rossz, rossz kereskedő. Úgy ad, hogy elvesz. Nem is tudom, mi lenne vele, ha igazi prosti lenne. Túl gyors, túl kelletlen. Csak félig engedne be. Ki tudja. És addig variálna, váltogatna mindenféle tájékot előttem, és olyan gyorsan, hogy elmenne a kedvem az egésztől.
Pedig én csak egy jó, egy jóságos kocsonyát akartam. Fődögélőt. Csak úgy magában valót. Azért lett volna a fehér láb is, a vértelenségre utazásom, hogy ne kelljen már percenként húshabot szedegetni a tetejéről. Mer’ beteg vagyok. Jóságra éhes és csendességre. Infótalanságra egész nap a konyhában. De mondom, nem neki való szakma ez, mert aztán úgy szétcsapta az oldalasomat, hogy az felért egy szublimált orgazmussal, kereskedelmi kéjjel. Onnan tudom, hogy aztán már befogtam a számat. Jobbnak láttam csendesen vásárolni tovább, mert a csapás után még rám is mosolygott, elismerést várón. Ez a Törpenagy Sándor. Mert egy pillanatra az volt. Nagy és elégedett a törpeségben. De hadd szóljon, csinálja, ha neki ez kell. Az elnémítás közben itt. Viszont tanultam. Hihetetlen gyorsan. Beteg, influvírusos aggyal is. Mert a tüdő darabolását, azt nem kértem. Még egy menet, az már sok lett volna nekem. Hiába fickóskodott, mutogatta a bájait ez a különben kicsinek látszó, de amúgy valamiféle marketinghibrid, kéjvágyó hermafrodita. Az. Mert mutogat, mint egy nő, gyorsan, jóformán a tudatos érzékelés alatti szinteken össztűz véve a tudattalanomat, majd lecsap rám, mint egy hím. Ki az erdőből, aztán rá a hátamra.
Úgyhogy nincs mese, alul-felül ki kell elégíteni, ha akarom, ha nem.
No de a pejslit, azt nem, azt nem hagytam, hogy előttem mutogassa, majd nyiszálja. A pejsli az szent. Azt nem visszük bele semmiféle kóros kereskedelmi szexbe. Hatalom- és uralomvágyba. Szóval a pejslit már sikerült kirángatnom alóla. Azt a szabad, szép, egyetlen darabot, amiből szívesen vettem volna. Ha nem akarta volna előtte megbecsteleníteni a szemem láttára. És lehet, hogy csak tudat alatt, de akkor is sikerült a másik, a becsomagolt darabra mutatnom, betegségtől kínzott testem minden erejét összeszedve. És még talán sajnáltam is a hermafroditácskát, csak úgy, tudat alatt, grátisz. És szerintem szado-mazo kisiklásaim sincsenek. Nem mondok többször nemet másoknál, de. A pejsli az maradjon meg olyannak, amilyen. Mert a pejslit már az anyósom is emlegette, a pejslinek csak legyen mentelmi joga. A pejslit ki kellene venni minden elfogultság, minden poz. v. neg. diszkrimináció alól. Mert a tüdő az kapocs. Híd szegény és gazdag fazék között. Engedelmesen fő a szívvel együtt egy nagy lábas pörköltben, de önállóan is megállja a helyét sok jóféle fűszerrel és tejföllel, zsemlegombócra öntve.
Nyertem hát. Fordult a kocka. És így is maradt végig. Mert a három kolbász gyerekjáték volt már. A nők meg tudják kapásból osztani a figyelmüket, és hallottam, hogy mellette egy férfi kibontatott egy hatos csomagot, de csak a felét vette meg. Igen, jó kekec férfivevő volt, agyonugráltatta a másik, a női eladót. Megpörgette a pénzéért alaposan.
Tán ezért volt az én férfim olyan se ilyen, se olyan. Vagyis hol nő, hol ffi. Bizonyára fél, hogy elszeretik tőle az asszonyát. És nem tudja, hagyja-e, hátha aztán visszajön, vagy még az elején csapjon le mindenféle kezdeményezésre. No de mondhatta is volna. Én megértem. Nagy kihívás lehet és mindennapi próba egy évtizedekkel fiatalabb asszonyka a boltban, ami vagy közös már, vagy az lesz egyszer. No de akkor is uralkodjon magán a hentes. A jóféle ételekbe ne keverjen bele mindenféle rossz eltévelyedést, és ne az én bordámon gyakorolja a szerelmesek közti szétütést.
Akik még csak az ő képzeletében szeretkeznek. De biztos élvezték, mert a bárdcsapás óriási volt. Tán még a deszkán is nyomot hagyott.
Bíbelődhetek a csontszilánkokkal sütés előtt. A szilánkokat szedegethetem lefele, amik ugye a szimbólumai a derék hentes hímivarsejtjeinek. Mégiscsak sikerült neki átcseszni a fejemet. Röhöghet, bele a markába, kedvére egész nap. Tudat alatt persze.
Még jó, hogy a pejslivel semmi ilyesmi nem történt. Megóvta a zacskó.
Juhász Zsuzsanna legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?