Ajándékba kaptam a napot amelyen
kidugtam fejem a lámpafényre
hol orvosok kénye-kedve nyakamnál
megragadott műszakváltás után
benyitott apám és magához szorított
forgatva mérnökagyában az egyetlen kérdést
mint egy  kaleidoszkóp szilánkos mozaikját
állt a csöcsös nővérek gyűrűjében várta
mikor eshet újra anyám lábaközének
hogy legyártsa saját nevén az utolsót
a történelem kanyarulatában
szerezett magának személyazonosságot
vadul győzködve a győzhetetlent
új álompolgárságáról szemben
az örökléssel mely a kék vért
mint egyenesági üdvtörténetet tartja számon
egy dunsztosüvegbe rejtve
eljátsszuk nehezen összekuporgatott
tapasztalatainkat egy távoli rulettasztalon
a krupié bűvöletében szedelőzködünk
odébbállni egy emberöltővel
kristálypohárból szürcsölve az időt
kapaszkodunk a tízparancsolat tábláiba
puszta kíváncsiságból:
meddig ér hatalmunk a szavakon túl
a távozás pillanatában?