A Világegyetem egyre csak tágul,
Közben szűkülnek az emberi (t)erek.
Kódolt parancsok viharától recseg
Az Égbolt, zabolázatlan villám fut.
 
Naparany megteremtése ránk hárul,
Ne pipacsromlás, virágeső legyen
Ebből a porból, sárból gyúrt földteken,
S vesszen, aki minket mindig elárul!
 
Ne kőzárvány legyen a Lélekálom,
Míg jobbat, az emberibbet kívánom!
Nem leszel csend, testet öltesz újra majd!
 
Messzire mennél, szeretetünk fénye
Világoljon neked,  – szíved elérje, –
S hazatalálj, mikor kondul a harang!