Mezei Attila
Névtelenek 1526
(Részlet)
A háznagy nem bánta, hogy a régi kalyiba közelébe építenék a házat, az urasági épület és a templom dombjához vezető utat ne zavarják, ne akarjanak a szomszédokhoz közelebb kerülni, ez volt a kitétel. A szalmatetők néha tüzet fognak, főleg amilyen hitvány kéményeket építenek a pórnépek, a ritkán álló tanyáknak van esélyük, hogy nem vet lobot mindegyik. Azt is megengedte, hogy a belülvalót külön is elkerítsék, pedig a falu egészét is védte fonat a kitévedő lábas jószágok és az esetleg besettenkedő toportyánok miatt. Az előzetes hercehurca majdnem annyi időt elvitt, mint maga az építés. Csak a födém gerendáit és a sárgerendákat faragták négy élre, a többi csak lapolva lett. A paticsba való sarkokat, osztókat és a szalufákat, fogópárokat megpörkölték. Az álló vázat a kovácstól vett kapcsokkal erősítették, a szalmatető keresztrúdjait a négyszögletű szegekkel a gerendához rögzítették, a rozsszalma kötegek két nap múlva jótékonyan beborították az egyre inkább háznak tűnő alkotmányt. Minden oda volt készítve, a fonathoz való vesszők, a sárga föld és a szalma, de már szállt lefelé a nap, a paticsfal építésének holnap látnak neki. A segítség szedelőzködött, de nem voltak elég gyorsak, a betoppanó háznagy még ott érte őket. Körbenyargalta az épületet, amikor leugrott a lováról, azonnal megállapította, hogy az újlaki vár építéséhez nem használtak el ennyi jó faanyagot. Megnyugtatta őket, hogy lesz alkalmuk törleszteni az uraság jóságának némi szerény töredéket, mégpedig hamarosan, mivel jótevőjük, egyéb kiváló nemes urak kíséretében, még a csillagos éjszaka beállta előtt megérkezik. Nemrég hozta a hírt az izzadt, poros futár. A vendégség holnap délidőben lakomát ül, ahhoz várnak némi vadat, csak lesz a három csapda közül legalább egyben valami érdemes állat, jelen esetben ürge, borz, szóba sem jöhet. Vince apja csak akkor kezdett el fohászkodni, amikor az intéző már hallótávolságon kívül került. Hangot adott azon szelíd óhajának, hogy bár szakadtak volna annak idején a fényes vendégek, a háznagy és az a kurafi, aki jelentett neki a hurkok felől, a rohadt anyjukba.
❖
A kovács is hasonló jókat kívánt a tóparton munkálkodó teknővájók egyikének, akivel hajnalban találkozott a műhelye sarkánál, csak ő nem bánta, ha a szénfekete illető meghallja mindezt. Először nem túl barátságosan figyelmeztette, hogy mielőtt röviden előadná jövetele remélhetően fontos okát, óvatosan tegye le a fűre a kezében szorongatott szalukapát, különben az olvasztógödörhöz készülvén, a magával hurcolt lapáttal szétveri a fejét. Miután ily módon túlestek az ismerkedésen, a megilletődött jövevény előadta, hogy a banda gazdája küldte, mert két napja ott rejtőzködik a közelükben egy furcsa idegen. Agyonverni nem akarják, azt sem szeretnék, ha bárki azt hinné, hogy hozzájuk tartozik, a háznagynak sem jelentenék, az nem az ő szokásuk. Tudják, hogy a szegény nép általában nem állhatja az árulkodókat. A lapátját változatlanul készenlétben tartó házigazda szerint a vajdának kezdhet elmenni az esze, amin ebben a hajlott korban nem is lehet csodálkozni, hogy ideküldte, majd a kovács udvariasan útjára bocsátotta hívatlan vendégét. Amikor az, megfogadva a javaslatot szélsebesen eltakarodott, elgyújtotta az olvasztógödröt, az addig szorongatott szerszámot fejszére cserélte és elóvakodott a tó irányába.
❖
Besötétedett, a háznagy uramat a vendégsereg késlekedése miatt olyan gyomorfájás kerítette hatalmába, hogy majd elájult. Hiába ivott meg három kupa vörösbort, a csikarása megmaradt, a tetejébe félig le is ittasodott. A kőházba naponta bejáró, napi teendőket ellátó fehérnép, aki most a szerény vacsoráltatás miatt még két segítséget is hozott, sebtében hazaszaladt bodzalekvárért. A hasfájós úrfélének a lelkére kötötte, hogy egyen meg belőle két kanállal, de lehetőleg az illemhely közelében, mivel a főzet nem a szokásos, majdnem faméretű bodza bogyóiból készült, hanem annak inkább bozót, mint cserje kistestvérének terméséből. A beteg nem adott hitelt a szélfútta asszonybeszédnek és a konyhán, a gazdagon felkészített hidegtálak között talált ezüstkanállal magába erőltetett két púpos adagot. Karnyújtásnyira volt a buditól, már hallotta az érkező lovak dobogását, amikor összefosta magát, viszont teljesen rendbejött. A pap addig imádkoztatta a frissen érkezetteket, ameddig a felügyelő rendbe nem szedte magát. A hat jövevény uraság, mindegyik hozott magával két kísérőt, fáradt volt. Valóban csak éhüket és szomjukat csillapították, aztán nyugovóra tértek a részükre átadott szobák ágyain, ládáin, asztalain.
❖
A kőház udvarán a sebtében ácsolt árnyaló alatti hosszú asztal a nemes nagyurakat várta az ebédre, hátrább a puszta ég alá bakokat raktak, rájuk deszkákat, azokra valami szövetet, itt foglalnak majd helyet kísérőik. A fal mellé húzkodott padokra pedig a pórnép mesterféléi pakolták portékáikat, aztán el is kellett takarodniuk, nem lehetnek jelen a rögtönzött vásáron. Nem ült jókedv az arcukon, a nagyurak iránt nem voltak igazán bizalommal. Az esetleg kiválasztott javak letudása az adóból is sötétebbnek tűnt, mint a paplak kútjának mélye. Ahol mindenki által tudottan két lator lakik, a Bákász és a Bugrác, ők rángatják kampós bottal befelé az óvatlanul közel merészkedőket. Vincét és az apját rendelte oda a háznagy az árnyaló ácsolására, belejöttek az ilyen munkába a ház építése alatt. Igencsak ösztökélte őket a serény tevékenykedésre, minél kevesebb ideig zavarják kopácsolással az úri disputát. Elvégre súlyos szavak esnek ott a török újabb vészterhes mozgolódásáról. Amikor elkészült az ácsolat, a lócákra támogatták a magukkal hozott holmikat, tudták, hogy a míves, kőrisből, barkócából, somból faragott nyelek leginkább a kovács fejszéivel, fokosaival, csákányaival együtt érnek valamit. A hurokban talált süldő vaddisznót már hajnalban leadták a konyhán. Kifelé menet találkoztak a tímárral, aki nagy batyu irhát cipelt, a szíjgyártó ostorokat, gyeplőket, csatos rögzítőket hozott, volt atyafi, aki az asszony által szőtt vég vásznakat kötözte a vállára. Összevárták egymást, egyedül nem szívesen mentek felülvalóik közelébe, annak még nem volt jó vége. Sebesen lecihelődtek és eltűntek onnan, mint akit hajt a tatár. A teknővájók mellé sem kellett külön figyelőt állítani a már kihelyezett egyéb javak érdekében. A szemlátomást mogorva kovács a kézi taligáját zörgette az udvar kövein, a szerszámokat a nyelek közelébe telepítette, a rácsoknak, ajtóra, vagy kocsiládára való vasalásoknak, háromlábaknak távolabb talált helyet. Ő is igyekezett minél hamarabb tisztes távolságra kerülni az udvaron hallhatóan is egyre vehemensebben vitázó uraságoktól.
❖
Ezer a lehetőség, segít a pápa vagy a csehek és a lengyelek, inkább a lengyelek, a király miatt. A pápával úgyis óvatosnak illik lenni, majd megint keresztes sereget állít nevében az érsek, talán maradt még vezérnek való Dálnokon, az ilyen vidék. Lehet, hogy Lajos zsoldosokat fogad, csak kap kölcsönt hozzá valahonnan. Nem lesz könnyű, de valaki rábeszéli Zápolyát, hogy méltóztasson Erdélyből kimozdulni a hadával. Előfordulhat, hogy nem is igazak a hírek, a hajósok, kereskedők, követek mind hazug népség, beste kurafiak. Aztán, ha készülődnek is, miért ne mehetnének keletre inkább? Akár lázadás is törhet ki Isztambulban, a mérhetetlen kávévedeléstől megbetegedhet Szulejmán, a szultán. Nem isten ő, nem él örökké, mindenki meghal, talán még mi is. Ugyan, majd megállítja őket megint Nándorfehérvár, vagy a rácok, esetleg Pétervárad, a Dráva biztosan. A király vethetne még ki újabb adókat, abból fizethetne bajor vagy vallon zsoldos ezreket. A házigazda, mintha csak magának szánná, beszélni kezdett, „Igazuk van uraiméknak, még az is lehetne, hogy az oláh Hunyadi János feltámad”. Folytatta, egyre hangosabban, „Az is segíthetne az országon, ha a levegőből tízezer rézfaszú bagoly mérget fecskendezne Mehmed nagyvezír rettegő anatóliai janicsárjaira”. A végén már ordított, elhallgatott mindenki, „A Belzebub hágja meg magukat a kéntől kéklő öles farkával, ne gondolják, hogy ha a király majd sereggel megy a kutyafejűek elébe, akkor nekünk nem kell csatlakozni és nem Dózsa ellen vonulunk majd, aki Temesvárnál nem vette észre, hogy van ott még vagy húszezer ellenség. Fel kell készülnünk erre, ha nem tesszük, akkor mindnyájan ott döglünk meg a Drávánál, vagy még beljebb, Pécs előtt, de az is megeshet, hogy itt szemben, a réten”.
A sötét jóslat pecsétjét cipelte a lakoma is, bőven fogyott ugyan az aranyló leves, a benne főtt tyúkok húsát külön tálakon hozták, reszelt tormával ették. Három mélyített fa tálcán kellették magukat a sültek, külön a vaddisznó, a fürjek sora, a pecekkel feszített fokhagymás halak halma. Az asztal két oldalán, fűrészbakokon egy-egy csapra vert hordó várta, hogy folyjon az aranyló óbor. A falatozó urak azonban figyelemmel voltak az idő szokásosan sebes múlására is, főképp azután, hogy vendéglátójuk javallotta vacsoracsomagok készítését a maradék pecsenyékből. Jelezve ezzel, hogy éjszaka már egyikük gyolcsrepesztő szellentéseit sem kívánja hallani a házában
Mezei Attila legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
