(a kór, s a korom okai) angyalia madárénekszépkorúdaloló selymesenlobogópacsirtaszócsobogó hangjafolyókispataklüktetőér annyi hidatkénemind fölé ómi haláltalanoka bennünkigazat és valótfeledőtaposók lesütött szemekkelmajd...
Szente B. Levente
földszagú falakkal vagy rokonmiként rózsaárnyak a templomkertbenlenyomatuk hulló sziromahogy mind ami temetetlentövis csönd titok – könny és kereszt leszünk kérges...
álmombana minap egy sereg emberbe botlottam milyen lesz a feltámadáskérdezik hívők hitetlenek sok másjó ember is nemkülönbenaz Isten áldja meg...
ló nélkülaz ember egy nagy hegy árnyékábanszemét lesütve lehajtja fejétúgy tesz mintha botladoznaátugorja az apró kavicsokata nagyobb köveket mibe még...
(Bözödújfalu emlékére) oly nehéz egy fehérpapírlapnak csak úgy megfelelnis ha kérdezik „honnan jöttél” nem tudják nem értikimmár ugyanaz lenni többé...
immár egymás ellen az éhezőkszépek rútak a különféle istent tagadók a félőka percekre ítélt élők meg a halottaka golyót gyártók...
álmomban haldokló fákat látokszeretők pora fölött hollók köröznekrommá lett városok kísértenek – egyre jobban fázok félek magányomról jobb ha semmit...
