Home / Rigó Tibor: Erzsi néni

Anyám keze elkékült a sok mosástól. Béla bácsi fejére emlékeztetett, aki egy este félrenyelt, és hörögve fuldokolni kezdett, feje bordóból kékre váltott, mint a szemafor. Felesége a hátát pufálta, erős ütésekkel, mintha így akart volna bosszút állni az örökös verésért, amit az öreg cigánytól kapott. Egy este anyám feltette a cin kádat, amiben a ruháinkat dörzsölte naphosszat, az asztalra. Megfürdetett, reggel új ruhát adott rám, megfésült, kézen fogva elvezetett az iskolába. Erzsi nénihez kerültem, ő vitte az elsősöket, apró, vékonyka asszony volt, nagy, erős hanggal, mintha állandóan szótölcsérbe beszélt volna, hogy értsék, mit mond. Hárman voltunk cigánygyerekek, a leghátsó padba ültetetett minket Erzsi néni, a „ne zavarjuk a többieket”- jelszóval. Na, mi nem zavartunk senkit, minket annál inkább az örökös piszkálódás, a neked nem szabad, te ne csináld te oda állj, örökös figyelmeztetések.

Karácsony közeledtével Erzsi néni műsort tanított be nekünk, a helyi kultúrházban lépünk fel, mondta, ott lesz az egész falu. Gyakoroltunk szorgalmasan, én népdalt, Erzsi néni egy szép magyar népdalt tanított meg velem. Persze, apámmal esténként szorgalmasan énekeltük, bele ne süljek, szégyent ne hozzak a fejére. Cigánygyerek létemre kell tudnom énekelni!

Eljött a nagy nap, anyám népviseletbe öltöztetett, fekete kalapot vett nekem, színes szalagok lógtak rajta. Büszkén kísért az egész család. Tízen voltunk testvérek, mindenki jött. Erzsi néni sorba állított bennünket, a színpad mögött várakoztunk, mikor megjelent a kultúrfelelős. Erzsi nénihez jött. Erzsikém hosszú lesz a műsor, tudod nekem még közben bejelentkezett a Klárika, egy csodás verset hozott, ki kell vennünk valakit. Erzsi néni gondolkodás nélkül hozzám fordult, te nem férsz a műsorba, menj le anyudhoz a nézőtérre, majd máskor énekelsz. Szomorúan, lehajtott fejjel, megszégyenülve kóvályogtam el onnét, mintha elgázolt volna egy autó, olyan fájdalom hasított végig rajtam. A kultúrház előtermébe mentem, tovább nem bírtam, könnyeim csorogtak. Nem magamat sajnáltam.  

Büszkén várták, hogy színpadon lássanak. Ahogy ott magamba roskadva álltam a csodás kalapommal a fejemen, egy bácsi jött hozzám. De szép kis cigánygyerek! Ki fia vagy? Illendően bemutatkoztam, a bácsi rám nézett és azt kérdezte, mondd csak, aztán tudsz-e úgy dalolni, mint apád? Na énekeld el nekem, amit tanultál. Lehajtott fejjel, még sírva, de büszkén, tiszta gyermeki hangon, ami a torkomból csak jött, elkezdtem: „Édesanyám vett nekem kalapot, / fújja a szél rajta a szalagot, / ha nem fújja magam is lobogtatom, /ezt a kislányt idecsalogatom a sötétbe…”  Mire a dal végére értem, egész csoport ember állt körbe, tapsoltak, újra, újra kiabálták hangosan. A zajra kijött Erzsi néni is, tán valaki beszólt neki, hogy mi zajlik a folyosón. Kézen fogott, visszavitt a színpad mögé, letörölte könnyeimet, és azt mondta, ne búsulj te már ma megörvendeztetted a közönséget, és csak azért is énekelni fogsz ma a színpadon, ha törik, ha szakad, te zárod ma a műsort. Az utolsó voltam, aki szerepelt, még négyszer tapsolt vissza a közönség, láttam apámat, anyámat, egymást ölelték a nézőtéren és sírtak.

A szegénységünk, apám háborús munkástábor okozta minden fájdalma csorgott az arcán. Átölelt estetés szomorúan mondta, tudod fiam, négyéves voltam, mikor apám meghalt, hétévesen már cseléd voltam, egy szelet kenyérért dolgoztam egész nap, nekem nem volt, ki adjon, neked tanulnod kell, tanuljatok fiam, mind a tízen tanuljatok, mutassátok meg, hogy mi, cigányok is emberek tudunk lenni, ti ne szenvedjétek, amit mi megéltünk már.

Akkor nem tudtam felfogni, ma értem már, és ha ezt a népdalt hallom, látom a kis cigánygyereket, látom anyámat a cinkád fölé hajolva, a nagy mosószappant reszeli a ruhákra, látom apámat a marhavagonban, látom őt Oroszországban, fogságban, látom apám átlőtt lábait, látom összeborulva sírni szüleimet, megértem anyám kitartó szerelmét. A sok szenvedés ellenére is együtt keltek, együtt feküdtek, míg éltek az én cigány szüleim. Ma is együtt fekszenek egy sírban, anyám kalapot keres nekem, apám szalagot köt rá, hogy szép legyek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük