VERS

Lencsés Károly: Majd, ha a jobbodon lenézek…

Majd, ha a jobbodon lenézek…
(…remélem odaveszel a sok meredek után
pusztában pihenhetek egy kövön, egy nagy mohás kövön veled,
ahonnét jól látszanak sétáim, futásom, érkezésem
elindulásom…


Isten mér’ hagytál el, mikor ütöttek?
(…míg jobb napjaimon lábnyomod mellettem a porban.
Láztól rázva egyedül vacogtam. Nincs kibúvó!
Ülök a kövön. Úgy fest, hogy kardéles zöld fűszálak tartanak.
Beszélned kell!


Most, hogy ideülsz, ahogy ígérted, csakugyan beszélj…
(Hová tűnt el lábnyomod mellőlem?
tolvaj éj rontott rám beszakadt kapualjak alól, s én egyedül.
véresre vert koponyámból alig lihegtem:
Hol vagy?!


Válladra hajolnék, mint ház falára árnyék,
mintha tested volnék. Bőröd, elméd. Engedd, hogy
meghallgassalak. Mond meg merre mentél tőlem.
Rajzold elém a megértés jutalmát. S én hinni
fogok megint!


Lehajolok egészen addig, amíg már nem hallok.
Mélyen vagy magasan bugyogó csendet írom
magamba, s eleresztelek, mikor kimondod: Te ostoba
sohase mentem el csak ölbe vettelek azért látsz
csupán egy lábnyomot!


Majd, ha jobbodon lenézek…
(…megértem