Tóth Johanna: eladva
kényszerítem magam nem rád gondolni
rettegek hogy elkopnak az emlékeim
szétfeslesz mint a nagyanyám zsebkendői
ha sokat forgatlak az ujjaim közt
kényszerítem magam nem hátranézni
rettegek hogy nem leszel mögöttem
hogy úgy járok mint Lót felesége
pedig a hamvaid is elégtek
kényszerítem magam hálát adni érted
rettegek hogy rossz ember leszek megint
hogy elrohad bennem minden amit tanultam
minden ami valaha voltál minden ami valaha voltam
próbálok túladni rajtad
te sosem használt gyerekcipő
de az emberek félnek tőled
és én rettegek hogy most már
örökre itt maradsz
