Varjú Zoltán: Heppi nyelj már!

Kora reggeli ébredéssel küszködve,
A másnaposság győzött a többség felett.
Itt-ott, ágyon felejtett tegnapok hevertek
Szerteszét felejtett testeik mögött.
Alattuk, és az ágy előtt, mindenfelé; -
Elhagyott papírpohár, lehullott konfetti,
És egy megkopott dobgitár. A húrjain, érző
Tapintások kéznyoma, halkan csengő
Dallamai karoltak belém, mélyen legbelül,
Éreztem, ahogy elvegyül a mindenség
Zajos ricsajával. Megérkezett az ébredés,
Göndörödő, szőke tincsek hajoltak fölém,
Arcomba lehelve a tegnapok mámorát.
Felém kínálta, az óévről még megmaradt,
Ecetszagú lőrét, az óév, megbuggyant,
Savanyú borát. Rajtam hevert a takaróm,
Rám terítve a bőrkabát átkarolt, jólesően
Magamra húztam. - Köszi, Heppi, nem kell! -
Mondtam kedvesen, amíg megfordult
Velem a szobának, mind a négy sarka.
Kék szeme, sápatag arca, rám nevetett,
Mondván, tudja milyen pocsék a bor, de…
De minden más, mára már, rég elfogyott.
Lassan nyíló szememmel néztem körül,
Láttam, a házigazdánk őse, ma biztosan
Nem örül a tegnapi romoknak. Okosnak
Semmiképp se mondanám a művészt,
Aki a falakra pingált, azon műremekelt,
Sem azt, aki a sarokban a falra „szemetelt”.
Szemközt szemezett a fal, rajta, ékesen
Írt, szép szavakkal: - Happy New Year! -
Ez igen, Heppi, nézd már! - biccentettem
Ébredésemnek a fal felé. Nevetve válaszolta: -
De hülye vagy! Tegnap már, minden vodka-
Dzsúsz lement, meg minden más… egyéb.
Gondoltam, ez is jól kezdődik, no, sebaj.
Kelni és menni kell, várnak rám a holnapok,
Sóhajok, szép imák, egykor volt percek,
Eljövendő órák, múlttemető, édes, égi dallamok…

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten: