Vámos Hang György: csatt… (bőr-ön-dológia)

/Április 16 – Holokauszt emléknapra/

(már az sem semmi,
– elég csak vállra venni..!)

a borzalom nem valami talált tárgy.
– az idevezető út mellett lelt,
nyugtalanító, gazdátlan holmi:
„gyanúsnak látszó dolog„….

(a mérték, természeténél fogva morog,
s csak a megmért, mit sem értő mérő tántorog!)

kellő távolból szemlélhető,
óvatossági rendszabályok között,
a szakértők szakértésével kikülönbözött:
„már furcsa volt, az a különös sárga folt„,
a mássága, a puszta ott léte..

a szemet – a múlt heti trendihez szokottat –
bántó, viseltes-kopottas
kinézet.

szép a napunk, s benne lakunk,
kilakkozottan mi magunk,
s filézett, tömörített az idézet,
hogy „oly korban éltem én…„
– de hál’ Isten, s nekem,
hogy tisztes keresetem
a remény, hogy itt nem én,
nem én beszélek!

– valami lélek, valaki más „Ő”, ki füstölög,
ki dülöngve sündörög, elő-elő libben,
divatja múlt csíkos ingben,
gyűrődés-sovány gyerek,
csupa-sz-ín, téb-láb,
mint nagy szemű kamasz őz,
– néz rád..,
s utunkba áll, ki-be jár!
– szög lett!

– kerek itt minden, kerek! –

miközben
kikeresztelkedett időnkben
„…felettébb huzatos mostanság a tavasz-ősz s a tél-nyár…”

a „vulkánfiberek”!

– mi tisztes dílerek,
mi adjuk magunkat,
ha az ájulást meguntat
ringatjuk el.

– mi lenne rossz bennünk?
mi volna rossz abban,
ha a cipőnkhöz, hajunkhoz
– kényes fajunkhoz, magamagunkhoz – ,
illő kistáskánkon a csat

csatt
-tan?!

Vámos Hang György verse legutóbb a Szöveten:

Vámos Hang György: Búcsú a Szerzőktől (majdnem társat írtam?!)