2024.04.24.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Földi Erzsébet: Magyar utca 42 (I.)

Földi Erzsébet: Magyar utca 42 (I.)

10 min read
A szabadkai Magyar utcának rangot adott az a körülmény, hogy a „Promonádot” (Piactér) összekötötte a Városligettel (Kiserdő), részben tehát a Belvároshoz tartozott. Ám guggoló, földszintes házai, a kertes udvarok, az ólakban, istállókban jelen levő háziállatok külvárosi jellegét erősítették. A házakban egy, esetenként több család lakott. A szomszédos portákat palánkok, kerítések választották el egymástól, s a beltereket is kerítések, kapuk óvták az utca világától.

A szabadkai Magyar utcának rangot adott az a körülmény, hogy a „Promonádot” (Piactér) összekötötte a Városligettel (Kiserdő), részben tehát a Belvároshoz tartozott. Ám guggoló, földszintes házai, a kertes udvarok, az ólakban, istállókban jelen levő háziállatok külvárosi jellegét erősítették. A házakban egy, esetenként több család lakott. A szomszédos portákat palánkok, kerítések választották el egymástól, s a beltereket is kerítések, kapuk óvták az utca világától.

A Magyar utca a vége felé kiszélesedett, mert négy mellékutca indult innen más-más irányba. A csillagalakban szertefutó utcák között apró tér keletkezett. A térről látszott a Városháza tornya, ami a városlakók mindenkori őre és iránytűje volt. A torony óralapját távolról nem lehetett leolvasni, az óraütéseket sem lehetett hallani, de a negyed- és egész órákat jelző zöld- és piros fények pontosan mutatták az idő múlását.

Az utca páros oldalán nyílt a Herczeg utca. Valószínű, hogy a 19. század közepén épült itt az eredeti, vertfalú, nádfedeles parasztház, ami „véggelház” volt, azaz „homlokzata” a Herczeg utcára, oldala pedig a Magyar utca felé tekintett. Egy utcai szoba, szabadkéményes konyha és nagy kamra tartozott hozzá. Az épület hosszában nyitott folyosó (gang) húzódott, a kamra alatt pedig pince kapott helyet.

Czigler Gyula (*1874) magánzó volt, házakat, lakásokat, üzlethelyiségeket vásárolt vagy építtetett és bérbeadásuk révén jó anyagi körülmények között élt feleségével, Veréb Teréziával (*1879).

A ház megvásárlásakor az új tulajdonos tervei között szerepelt a régi épület felújítása, valamint üzlethelyiség- és új lakás építése. Az ügyben kikérte a városi építészmérnök véleményét.

A mérnök a telket keskenynek minősítette ahhoz, hogy a régi épület mellé másikat emeljenek. A tulajdonos azzal érvelt, hogy az utca elég széles, egy részét felhasználhatnák a házépítés javára. A mérnök nem egyezett az elgondolással, mire Czigler úr így szólt: – Mérnök úr, Ön mérjen úgy, ahogyan én mondom, én pedig úgy fizetek, ahogyan Ön mondja!

Néhány nap múlva a mérnök válaszolt: az épület kivitelezése lehetséges a megrendelő elképzelése szerint.

A régi épület felújításakor a nádfedelet palára cserélték, ugyanis a tetőszerkezet faállaga gyenge volt a cserepezéshez. A konyhában elfalazták a szabadkéményt, s így egy kisebb szobát nyertek. A vertfalú épülethez téglából konyhát és éléskamrát építettek. A szobákat padlóval, a konyhát és éléskamrát kőlapokkal borították. A nyitott folyosót megszüntették, a tetőt csak a pince fölött hagyták meg, eső elleni védelemként.

Az új házrészben üzlethelyiség, italbolt (bodega), valamint két lakószoba épült. Az utcasarkon kétajtós bejárat volt, jobb és bal oldalon kirakatokkal. Mindhárom épületnyílást fémroló védte. Az üzletet az italbolttal, valamint a lakószobákkal üvegezett ajtók kötötték össze. A bejárati ajtó felett csengő jelezte, ha vásárló, illetve vendég érkezett. (Kisebb boltok és kocsmák esetében ez jó megoldásnak bizonyult, mert a tulajdonosnak nem kellett állandóan az üzletben tartózkodnia.) Az épületrész végében kaput helyeztek el a Magyar utca felől. Mellette jégverem, az udvarban pedig sörlerakat kapott helyet.

Az udvart a téglagyári kemencében összeégett, deformálódott téglákkal kitéglázták, hogy a lovaskocsik könnyebben közlekedjenek. A Magyar utcai kapun jártak be az udvarba, a Herceg utcain pedig ki az utcára, körforgalomban.

Az I. világháború alatt (1916 körül) a sörlerakatot, a jégvermet és a Magyar utcai kaput megszüntették. Helyükre újabb lakást építettek, amihez előszoba, két szoba, fürdőszoba, konyha és éléskamra tartozott.

A későbbiekben sor került egy nagy borospince és padlástér kialakítására. A pincelejárót és padlásfeljárót felnyitható-lecsukható vízszintes ajtó képezte, illetve választotta el egymástól.

Végül egy szoba-konyhás lakás építésével befejeződtek a bővítési munkálatok, hiszen az új épületegyüttes az üzlethelyiségeken kívül három lakással rendelkezett és az udvar nagyjából körbeépült. A házba a

’20-as évek során bevezették a villanyt és a városi gázt.

A ’20-as évek végén a néhai Szulovszki Nándor bérbe vette az üzlethelyiséget – amelyben vegyeskereskedést nyitott – és az italboltot. Miután nőül vette Tőke Rozáliát, vezették az üzletet, az italboltot, használták a kétszobás lakást, valamint szemben, a kamrából kialakított konyhát és éléskamrát. Hamarosan megvették az egész épületegyüttest, haszonélvezetet biztosítva a Czigler házaspárnak életük végéig. 1947-ben szóba került a ház államosítása, ám az ügy sokáig elhúzódott és végül el is maradt.

A háznak rövid történetén kívül – érdekes módon – tulajdonnevei voltak. A változó tulajdonosok szerint a fáma Czigler-, majd Szulovszki-ház néven tartotta számon…

Lakói is cserélődtek: a Mayer család (Mayer Ottmár, szüleivel), a Kovács család (Kovács alias Ács Károly, szüleivel), az Ivanics, a Bábics család, Cicel néni Pista fiával, a Piukovics, a Sörös, a Fiser, a Filák, a Gömöri, és… a Farkas család lakták.

A Farkas családot anyai nagyszüleim és gyermekeik képviselték, majd édesanyám és édesapám éltek itt házasságkötésük után, később pedig mi is, húgommal, akik ebben a házban születtünk…

Eszmélésem óta sok apróságot elraktároztam erről a különös és külön világról, így felnőttként az egykori gyermek szemével tudom visszaidézni a letűnt időben valósan megélt, mára pedig emlékké szelídült epizódokat, a környezetet s a benne élt embereket.

Emléktablómon a Ház volt az a mikrovilág, amely több generáció számára biztosította a lét kereteit. Nagyszüleim, szüleim és mi, gyerekek hosszabb-rövidebb időt töltöttünk a falai között. Valós keretein túlnőve számomra oszlopcsarnoknak tűnt, amely védte belső világát, s az oszlopok voltak életünk tartó- és támpillérei.

A Magyar utcáról nézve a sarokház két épületből állt. Kisebb, jelentéktelenebb része a Herczeg utcára néző „véggelház”, a nagyobb, meghatározóbb a Magyar utcán húzódó „fordítottház” volt. A két épületet mintegy összekötötte a sarki bolt, a vegyeskereskedés. Az egykori italboltot raktárrá alakították.

A két épület közös nagykapuja a kisutcáról nyílt, szálkás fa-kapu volt, kékesszürke festék kopott emlékével. Termetes kilincséhez termetes kapukulcs tartozott.

Ha a kapu feltárult, felsejlett a Ház belső világa. Kiderült, hogy az épületek ”U” alakban körbefogják a téglával teljesen kirakott szűk és hosszú udvart, melyet negyedik oldalán a kapu zár le. A kapuval szemben helyezkedett el az utcáról nem észlelhető épületszárny, amely összekötötte a Magyar utcai és Herczeg utcai frontokat.

Az épület a bolton kívül négy lakásnak adott otthont. Kettő volt a bal oldalon, a Magyar utcai részben, egy az udvar végében, egy pedig elöl, a jobb oldali traktusban. Ám nem egyedül bitorolta „előkelő” fekvését. Folytatásában az átellenben levő kétszobás lakás konyhája, éléskamrája itt helyezkedett el, alattuk szenespince volt, majd egyéb házkiegészítő alkalmatosságok következtek: kamra, mosókonyha, füstölő, szenes- és fáskamrák, a kis padlás feljárója, szeméttároló, kinti illemhelyek.

A kutyaház lakója Bobi volt. Napközben láncon tartották, s csak este engedték szabadon, hogy az utcán kifutkározza magát. Az udvari ásott kút vize nem volt iható, de mosásra, takarításra felhasználták, így nem kellett minden csepp vízért a Kiserdő ártézi kútjára, vagy a Piri placcon levő „nejlon kútra” menni. Az építkezések után megmaradt homok a gyerekek örömét szolgálta, ott emelkedett a dombocska a kút mögött, mellette pedig a bolt hátsó kijárata nyílott. A lakók az esővizet külön hordókba gyűjtötték, ugyanis ez a lágy víz hajmosáskor puhábbá, fényesebbé tette a hajat. (Mosószerként háziszappant használtak, amit zsíros hulladékokból főztek, zsírszóda hozzáadásával. Két változata létezett, a világos és a fekete. A világos szappan hajmosásra, mosakodásra és mosásra egyaránt alkalmas volt, a fekete nagyobb mennyiségű lúgot tartalmazott, ezzel inkább takarítottak, súroltak.  A kézi mosás fontos kelléke volt a „prálya”, a súrolásé pedig a súrolókefe.)

A borospince fölött a padláson házigalambok tanyáztak, szombatonként nagy fürdőzést csaptak a meggyűlt kútvízben, az eső utáni tócsákban, de a még alig olvadozó hólében is.

Az udvar egyébként kopár volt, a balszárny előtt szedtek fel pár téglát egy kis virágoskertnek. Főként dáliák, tátogatók lakták, kukacvirág szegélyezte az ágyást, az estike illata pedig betöltötte a nyári estéket. A jobb épületszárny falát befonta a vadsóska, fehér virágfűzérei nyaranta elborították a zöld hátteret. Ha „menyasszonyost” játszottunk, nem volt gond koszorút kötni.

Korai gyermekéveim idején Cziglerék még a házban laktak. Gyermektelen házaspár voltak, s talán éppen ezért szeretettel fogadtak, mint a ház legfiatalabb lakóját.

Czigler bácsi emlékeim szerint magas volt, kellemes megjelenésű, kékszemű, mindig derűs. Tulajdonképpen neje hozományából indította be üzletét, de rátermettsége, kereskedői szelleme hozzájárult a vállalkozások virágzásához, sikeréhez. Szellemes ember volt, sziporkáiból fennmaradt egy csokorra való.

Katonaként Pesten szolgált. Nagygyakorlatról tértek vissza a laktanyába, fáradtan, elcsigázva, porosan, piszkosan. Amikor a hídhoz (?) értek, vezetőjük – tiszti személy – jelzett a már előre odarendelt katonazenekarnak és felhangzott a Rákóczi induló. A katonák kihúzták magukat és úgy masíroztak tovább, mintha akkor léptek volna ki a kaszárnya kapuján.

A fiatal katona – Czigler – nem szeretett cipőt pucolni. Felettese („cukszfürer”?) és a saját piszkos bakancsát bevágta az ágy alá. Amikor felettese kérdőre vonta, így felelt neki:

– Jelentem: Engem az édesanyám Ferenc József katonájának nevelt, nem cipőpucolónak!

Ebből aztán még nagyobb galiba keletkezett. Büntetésül harminc nap fürdő- és illemhely takarítást róttak rá. Nos, ez a dolog is rosszul sült el. A „cukszfürer” ugyanis minden este felmosás után érkezett, és nagy mosakodásával mind összepancsolta a tiszta helyiséget. Czigler nem sokat tétovázott. Harmadik alkalommal a vizes ronggyal jól elnáspángolta a tisztet. Raport következett a századosnál.

– Mit csináltál? Megütötted a sarzsit!

– Százados úrnak jelentem: Meztelen volt. Nem volt rajta sarzsi!

Katonaélettel kapcsolatos a következő történet is, de ebben nem volt jelen személyesen.

Tizenhárom huszár összeesküdött feljebbvalójuk embertelen bánásmódja miatt. Az ügy hazaárulásnak minősült, amiért halálbüntetés várt az összeesküvőkre. Blaha Lujza, a Nemzet Csalogánya a Bécsi Népszínházban vendégszerepelt és az előadáson jelen volt Ferenc József császár is. A primadonna a felvonások közötti szünetben kilépett a függöny elé és az uralkodói páholy felé fordulva elénekelte:

„De szeretnék a császárral beszélni,

De még jobban szobájába bemenni.

Megmondanám a császárnak magának,

Adjon pardont a tizenhárom magyar huszárnak!”

Az uralkodó felállt és maghajolt. A kegyelmet, amit előzőleg megtagadott, most Thália papnője kérésére magadta. Czigler bácsi ezt a történetet soha nem tudta könnyek nélkül elmesélni.

Voltak viccesebb esetei is. Pesten találkozott Birman barátjával. Bevezette egy vendéglőbe és megvendégelte. Miután kijöttek, a földre vetette magát, kezével-lábával rúgkapált és nyihározott.

– Mi bajod? Megbolondultál? – kérdezte Birman.

Czigler felmutatott a cégérre, miszerint egy lómészárszék vendéglőjében ebédeltek. Birman dühében agyon akarta ütni, hogy így rászedte.

Vermes földbirtokossal is volt afférja. Vermes nem szeretett kiöltözködni. Szabadkán összefutottak és Czigler szóvá tette:

– Miért nem adsz jobban magadra?

– Minek? Mindenki tudja, hogy én vagyok a Vermes földbirtokos.

Aztán Pesten is találkoztak, de Vermes itt sem volt jobban öltözött.

– Hát itt miért nem öltözködsz jobban?

– Minek? Itt senki sem tudja, hogy én vagyok a Vermes földbirtokos.

Czigler huncutsága itthon is ki-kibújt a zsákból. Az udvaron száradó intim női fehérneműk láttán megjegyezte.

– Nini! Lógnak a sonkák!

Amikor Czigler nénit szélütés érte, férje a városból jövet édesanyámnak újságolta:

– Megvettem anyusnak a házat!

– Milyen házat? – érdeklődött anyu.

– Hát a koporsót! Mi lesz, ha a dolog a hét végén bekövetkezik, az üzlet meg zárva.

– Czigler bácsi, ezt nem kellet volna! Mi lesz, ha Czigler néni meggyógyul?

Így történt, Czigler néni meggyógyullt.

Az üzletből viszont sürgették Cziglert, hogy vigye el a koporsót, vagy jőjjön be a pénzért. Végül az ügy lezárult, visszavette a pénzt.

Czigler néni nem volt előnyös külsejű, de nagyon kedves természetű, amellett ügyes és házias asszony. Barátságunk már pici koromban kialakult. Szerettük egymást.

Miután férjével megebédeltek, elmosogatott, majd rögtön hozzálátott valami finomság elkészítéséhez. Tésztát dagasztott, kevert, habot vert, lángost, fánkot, piskótát, palacsintát sütött, s amikor elkészült, kistányéron mindig hozott nekem kóstolót. Egyéb csemegét is kaptam tőle: szép piros almát, fürt szőlőt, maréknyi  diót, mogyorót.

– Hol van az a kislány? – kérdezte mosolyogva s én boldogan visszamosolyogtam rá.

Édesanyám egyszer viccesen meg is kérdezte: – Mit szeret Czigler néni ezen a mi kis csúnya lányunkon?

– Rozika, meg ne halljam ezt még egyszer! Nekem édesanyám kislány koromban egyszer azt mondta, hogy csúnya vagyok. Mái napig emlékszem rá és fáj.

Amikor megbetegedett és ágyban feküdt, továbbra is rendszeresen látogattam. Naponta négyszer-ötször  bementem hozzá. Félrehúztam az alacsony hálóajtót, ami a szabadon kóricáló tyúkocskáktól védte a lakás belterét, beléptem, aztán gondosan visszaigazítva az ajtócskát, odatipegtem az ágyához. Néztük egymást, megsimogattam a paplan fölött nyugvó kezét, neki pedig végigperegtek az arcán a könnyek.

A Magyar utcai ház eladása után Palicsra költöztek, ahol kertes házuk volt. Czigler néni szezonban

földiepret termelt és szép pénzt keresett az eladott gyümölcsből. Büszkén mesélt erről nagyanyámnak, aki több alkalommal házban varrt számára a palicsi otthonukban.

Czigler néni 1951-ben elhunyt. A szomszédok is elkísérték utolsó útján. Nagyanyám őszintén tisztelte, szép ünnepi fekete ruháját öltötte magára. Nem mindenki tett így, voltak, akik csak mindennapiasan lépdeltek a gyászolók között. Czigler bácsi észrevette a különbséget.

– Farkas néni szegény asszony, mégis fel tudott szépen öltözni.

Czigler bácsi 1952-ben távozott, igen gyorsan követte nejét.

Évekkel később, édesanyám szóbeli útmutatása alapján rátaláltam a sírhelyükre a Bajai temetőben. Megsímogattam a kőbe vésett nevek betűit és emlékeztem a régi pillanatokra, amelyeket a Czigler házban éltem meg…

Folytatjuk

Földi Erzsébet legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.