VERS

Köves István: Mint aki lopni készül

Nem akarok gyereket szülni, mondta,
összefonva karját maga előtt, s kifeszítve
elém emelte dús ígérettel telt melleit, közben
úgy nézett rám, lesve, mint aki lopni készül,
s hozzá bennem bizalmas tettestársat keres.

Akkortól is ugyanúgy öleltük egymást,
csak a valami örökre elmúlt, béna hangulatban,
valahogy fölösen nagy lett az empire franciaágy,
tengernyi széles a brokáttükrös selyempaplan,
s szégyenszemre, gyűretlen maradt alattunk a lepedő.

Hajnalig harsánykodott sztereóba a plazmatévé,
néztük a gügye reklámokat résre szorított szájjal,
előttünk teli asztal: két teríték, két tányér, két kés,
két villa, két pohár, tényleg nem hiányzott semmi,
a pezsgőspalackban a gyöngyök tétován langyosodtak.

Nem akarok gyereket ölni, gondoltam, s bár régen
csatakos éjszakáinkat nagy ritkán ezután is meghitt,
nyújtózkodásos, elégedett reggelek követték, idővel
szótlannál szótlanabbak lettünk, csak csodálkoztunk,
mivé lett a kéklő ég felettünk. Akár a pattogzó festék.

Köves István verse legutóbb a Szöveten: