Huelva

José Manuel de Lara

Befejezetlen önéletrajz

Andalúziában, ősszel, egy bús kedden
megszülettem kilencszázhuszonkilencben.
Kedd van ma is, esőznek ma is az egek,
de régi magamra már seholsem lelek.

Aki most vagyok, már nem szívesen mesél,
szonettbe nem írja egyszervolt életét.
Lelkét nem hevíti most az a szenvedély,
mely csendre kárhoztatja őt és az énekét.

Mit megvallok nem sok, de bízom a szóban,
egy reményhez kötődtem rosszban és jóban.
De vége, a jövő tovatűnt előlem.

Mi maradt, már kihűlt, holt és értelmetlen,
hát nehéz elmondanom könnyedén, szépen,
hány csalódással teli egy emberi élet.

Utolsó szonett

Megtalálsz egyszer, ott leszek benned
Mozdulatlan árnyam hangodon szól.
Kezed emeled, intesz búcsúzót,
S benne intek én neked és veled.

Többet akartam hagyni mint csendet
E jövendő hatalmas hiányból.
A szürke szomorúság, vigyázz jól,
már rohan feléd, hogy társad legyen.

Ha odaérek hozzád egy reggel,
nem vagyok sehol, de mégis meglelsz,
járhatom utam a feledésben.

Törli az idő nevem a sírról
De ráismersz a mozdulatokból,
kinek fia lett, nem megy el végleg.

Soneto final

Dentro de ti me encontrarás un día
cuando cubra tu voz mi sombra inerte.
Algo mío tendrás tras de mi muerte
al hacer aquel gesto que yo hacía.

Desde mi ausencia, entonces, yo querría
algo más de un silencio que ofrecerte.
Esta nostalgia gris que ya se vierte
hacia tu soledad, desde la mía.

Hasta ti llegaré en la madrugada,
y en todo me hallarás, no estando en nada.
Después me iré perdiendo en el olvido.

Y si el tiempo borrase hasta mi nombre
ese día sabrás, hijo, que el hombre,
cuando deja su sangre, no se ha ido.

José Manuel de Lara spanyol költő 1929-ben született Andalúziában, Motril városában, (Granada tartomány) és 1944 óta Huelva városában (Huelva tartomány) él. Több mint húsz kötetben jelentek „zenei, érzelmekkel teli, finom költészetének darabjai” ahogyan Gerardo Diego, költő jellemezte a verseket. Prózai műfajban is alkotott, írt elbeszéléseket és újságírással is foglalkozott. Költői műve a világirodalom három nagy témájáról az idő, a szerelem és a halál kérdéseiről beszél. Ahogy Luis Alberto de Cuenca fogalmazott: José Manuel de Lara költői pályafutása „csupa zene, mélység, eredetiség szép formába öntve”.

Manuel José de Lara

Principio físico

De cara a la pared,
como un niño al que el tiempo castigara,
vuelvo a las cosas que soñé, recuerdos
que no sé si he vivido, frases hechas
en que acaban los labios. Y pregunto:
¿más dulce fue el amar que su memoria?

Pero todo es silencio y ya no queda
promesa que esperar. Solo este cuerpo
que sumergen los años y que ahora,
si acaso, experimenta
un empuje de sombra que es igual,
exactamente igual,
al peso del amor que desaloja.

Fizikai elv

Fal felé fordulva
mint gyerek, kit az idő büntet
nézem, mit álmodtam, emléket
s nem tudom éltem-e, üres szavak
egyre a számon. És megkérdem
a szerelem vagy emléke édesebb?

De minden csönd, és ígéret
sem maradt. Csak ez a test van,
mit elnyelnek az évek, s lehet,
épp most tapasztalja,
mekkora az árnyak súlya melyek
annyit nyomnak, pontosan annyit,
mint az eltávozó szeretet.

Palabras como dardos

Escucho las palabras.
Se me clavan.
Son palabras exactas,
afiladas
palabras como dardos, recias, áridas
palabras que me alcanzan,
punzando su verdad, ay, por la espalda.
Yo las escucho: aclaran
los conceptos con agua destilada
y a veces inflaman
y a veces disparan
y donde dicen bang ponen la bala.
No son palabras vanas.
Son palabras
agudas como dagas.
Son espadas.
Se afirman en voz alta,
resuenan por los valles y montañas,
por el rumor del agua
y las paredes blancas.
Yo las escucho: me hablan,
me explican, me demuestran, me señalan…

Y no me creo nada.

A szavak mint a dárdák

Hallgatom a szavakat.
Belém fúródnak.
Pontos szavak,
éles szavak
mint a dárdák, durvák, szárazak
a szavak, amelyek odaérnek hozzám,
és igazukat, jaj, a hátamba szúrják.
Én hallgatom őket: desztillált
vízzel tisztázzák a fogalmakat,
és néha lángra gyújtanak
és néha tüzet nyitnak
és amikor azt mondják, bumm, ott a golyó.
Nem üres szavak.
Hegyesek
mint a tőrök.
élesek mint a kardok.
Fennhangon hirdetik maguk,
visszhangoznak hegyen-völgyön,
a vízcsobogásban
s a fehér falakon.
Én hallgatom őket: hozzám szólnak,
megmagyarázzák, bebizonyítják, rám jelet tesznek…

És én semmit nem hiszek el.

Campos de soledad

En el final me pongo
a contemplar, ya veis, lo que ha quedado
en mí, ciegos objetos
que se me transparentan por debajo:
el sol sobre el lebrillo, el golpear
metálico del jarro,
el picudo frescor de la tinaja, cserépedény
el olor del armario
donde mi madre a veces escondía
las galletas, el grifo goteando,
el funeral silencio de una tarde
que quizás era marzo,
la redondez sexual de la manzana,
el brillo del piano.
No queda más. El resto se perdió
bajo la dentadura de los años.
Y ahora pasad página, corred
los visillos, no hay nada ya en la mano
que escribe estas palabras, que no son
—¿a qué estáis esperando?—
más que tristeza, olvido, amores viejos,
campos de soledad, mustio collado.

Magányos mezők

Végül fogom magam
s végignézem mi maradt
bennem, vak tárgyak
mik alulról mutatják magukat:
napfény a mosdótálon, fémesen
koccan a kancsó,
cserépedény éles hűvöse,
a szekrény illata,
hova anyám néha elrejtette
a teasüteményt, csöpög a csap,
a délután halálos csöndje
tán március lehet,
az alma izgatón kerek,
csillog a zongora.
Nem maradt más. A többi elveszett
szétrágta az idő foga.
S most lapozz tovább, húzd el
a függönyt, csak a szavakat írja,
de nincs már semmi a kézben
– mit vártatok? –
csak szomorúság, feledés, régi szerelmek,
magányos mezők, komor, nagy hegyek.

Manuel José de Lara spanyol költő 1963-ban született Huelvában, Andalúziában. Az Huelvai Egyetem Újkortörténeti tanszékének tanára, és a Sevillai Királyi Akadémia Irodalmi tagozatának tagja. Költői életműve három kötetben jelent meg: El libro de las primeras inseguridades (Az első bizonytalanságok könyve), El río detenido (A megállított folyó) y Restos de colección (Ami a gyűjteményből kimaradt). Bár szabadverseket is ír, leginkább a spanyol verselési formákat alkalmazza, melyek rendjébe beleillesztve próbálja megörökíteni az idő múlását, s az emberi dolgok illékony természetét.