ESSZÉ

A. Gergely András: „Pas de deux”, avagy Négykezes idill

A tánclépések vagy a hangszeres darabok négykezes előadása nem képtelenség egészen, különösen ha a szereplők kétszer-két párosát vesszük egy performance folytonos részeként. S ha a Hernádi Mária és Urbanik Tímea válogatásában megjelent levelezést a két házaspár meghitt kommunikációja szempontjából tekintjük, akkor még kevésbé. Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs levelei Polcz Alaine-nek és Mészöly Miklósnak (1955–1997) ez a fajta négykezes, melyet a Jelenkor Kiadó adott ki.

A szerkesztő-közreadó-válogató páros utószavában már „nyolckezes” összeállításról szól (A levélládák térképe, 243-254.), bár vélhetően egyikük sem írt mindkét kezével, de negyven évnyi szeretetteljes barátságban töltött idő után talán már ez sem képtelenség… – az idilli szorongatottság is részben ezt tükrözi.

A közelítő címadásban kicsit megtévesztő tehát a pas de deux fogalma, hisz nemcsak páros „táncról” van itt szó, hanem kettőslépésről, két pár párhuzamos, de olykor eltérő mozgásáról, távolodásáról, sőt esetenként válásáról is (ilyen Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs kapcsolatának alakulása), ami a fogalom 18. századi eredetéből, majd 20. századi újrafogalmazásáról is vall. A kettős-páros kétféle, de ezernyi színtéren közös és kölcsönös harmóniái, együttmozgásai, irodalmi és életvezetési kölcsönösségei ugyanakkor szinte a romantika-klasszika levelezési mintázatát követő eljárások részei is: a két család levelezéseiben az egyik írásához levél végén hozzáfűzött másik megszólalás, a kettős nézőpontok együttese olyan egybehangzásokat és „szólamkülönbségeket” is megjelenít, melyek a legklasszikusabb zenei műformák alaktanához hasonlatosak. Valóságos romantikus vonósnégyes áll itt össze, hosszú távon együtt „muzsikáló” előadókkal, kiknek önnön személyisége sem mentes a problematikáktól, mániáktól, meggyőződésektől, elszántságoktól és habitus-változatoktól – mindazonáltal a levelek tónusa, baráti hangjai, az egymásra gondolás, a viszontválasz-változatok sora, a szeretet bűvöletében eltöltött idők összes szépsége úgy sugárzik át a kötet minden írásán (olykor fotóin is), ahogyan a legszebb irodalmi jelképtárak azt díjazzák is. „Sokat voltunk együtt, és szorosan összetartoztunk. Ez olyan négyes volt, hogy mindenki mindeniket szerette. Ritkaság két házaspárnak ilyen meleg barátsága” – írta négyük kapcsolatáról Polcz Alaine.

Ez a Szorongatott idill (2021) cím is előre jelzi, amiről a levelek tónusa és az egész levélváltás folytonossága oly érzékletesen tudósít, hogy mindennapjaik, érzületeik, élményeik vagy hiányérzeteik is a kapcsolat mélységén és bizalmas tónusán túl alapvetően a kor megváltoztathatatlannak tetsző társadalmi-politikai berendezkedésétől hogyan függtek, továbbá az ideológiai alaptónus minduntalan érvényesüléséről, s a sok-sok hivatkozott szereplő viselkedésmódjairól is ugyanabban a légkörben együttélési formája árulkodik minderről. Évtizedek alatt személyes és szakmai életüket intimitások, kötődések, példás szeretet és ragaszkodás, megható emberi közelség határozta meg, akár otthon voltak, akár nyaraltak, utaztak, kirándultak, összejöveteleken voltak, előadásokat tartottak vagy műveiket (fordításokat, regényeket, tudományos vagy irodalmi létüket) formálták, esetleg éppen alkotói kérdéseikkel vívódtak. Az események megjelenítésének légkörét is meghatározza a barátság mélysége és közössége, ez lenyűgöző intimitásúvá, ugyanakkor irigylésre méltóvá is teszi e levelezés relatív teljességét. (Lévén válogatás, irodalmi hagyatékok felhasznált ismeretanyaga, mindama személyesség és közvetlenség, mely ezernyi más szereplőhöz kapcsolódik, igen gazdagon jegyzetelt a kötetben, s a mellékletbe tett négy életmű, publikációik jegyzéke amúgy is lehengerlően mutatja, kik voltak e partnerségek főszereplői!)

            A két házaspár ekképpen közös történetéhez mellékelt szépirodalmi-közéleti írások ugyancsak gazdagítják az alkotói, életviteli, személyes és közpolitikai vívódások sokféleségét, a személyes szeretetben is megokolt összetartozás féltését. Sőt, a rétegzett üzenetek árnyalt hangképeit, tónusait is, szinte leplezés nélkül: „Édes Cimborák, nagyon jól vagyunk, üdén, frissen, csinosan. Sokat dolgozunk. (keveset eszünk) Csurogjon a nyálatok, és mi is irigyeljük a havas Szigligetet. (lakás – leválasztunk, fejben) Kirándulni még nem voltunk. Nem írtok, büdös disznók. Hát ne is írjatok!” (Polcz Alaine levele, 1959).

S még a kirándulások – ez láthatóan Mészölyék kimódolt edzés-terepe… a majdani közös kiruccanások reményével: „Gyerekek, csudálatos havazást kaptunk este, ma meg ragyogó napsütés. Ma egész délelőtt 1400 méteren napoztunk. Rettenetes messze van minden, ami városi és szellemi… A sziklák, hegyek visszautasíthatatlanul asszimilálják az embert. Este indulunk tovább a Hargitára; még nem tudjuk, hol alszunk. Hébe-hóba megéhezünk egy kis otthoni hírre. Írjatok pár sort Kolozsvárra. Mit csinálnak az írók? (Vannak, akik írnak? Miféle

szenvedély az?) Ezután a nagyképűség után illő, ha kifogy a papír. Azért – karácsony után otthon leszünk… csók, ölelés

Miklós”

(Kolozsvárról Budapestre, 1955. november 19.)

Meg hát a munka, a hivatás, az elkerülhetetlen és aprólékos foglalatosság terhe/öröme…!

„9. levél: MÉSZÖLY MIKLÓS NEMES NAGY ÁGNESNEK [Szigligetről Budapestre, 1957. április 26.] Az előző oldalhoz kellemes grafologizálást kívánok. Hízik-e? Jól van-e? Dolgozik-e? Jöjjön Szigligetre, – Miért nem jött eddig? Virágzik a magnólia. Sanyika mindennek ellentmond, Füsi Moravia-regényhőst (amit fordít) citál reggel-délben-este. Én hallgatok, mert kétes remekművet írok. S épp két cigaretta között Alinak gépelem az új kérdőíveket; szerződtettünk egy süvölvényt, aki széthordja a faluban. Forradalom. Mindenki a fiókokról beszél. Egyébként ő jól van; egyszer epét hányt, de azóta remek az étvágya ismét. Húsvétkor öntöztünk a faluban Füsivel. Jó borok, borok. Este, utána helyi előadás: a Cigány. Zene harmónium; hang eredeti. Ha tud, jöjjön még; most keddhez egy hétre indulunk. Üdv. Kézcsók Miklós

Ali most szól ide, kérje soron kívül a beutalást, hely van bőven!

Címzés Mészöly kézírásával. Feladó: Mészöly. Címzés: Lengyel Balázsné, Budapest, Kékgolyó u. 2. A.

13. levél: MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE NEMES NAGY ÁGNESNEK

/Kolozsvárról Budapestre, 1957. december 31./

„Emlegetjük a tavalyi közös csatangolásokat – haj! haj…

Maga nem csatangol; ül, hever a díványon, ergó büntetésből

írjon sok ’új’ verset! Én csak szomorúan belelapozok saját

könyvembe, és szorongva nézem, hogy tudtam ennyit is írni,

mikor most egy sor se megy. – Hát akkor jöjjön a csatangolás.

Isten magával, de legyen velünk is, mert csak türelmes szívvel

és elmével tapasztalni igazán keresztényhez illő. Sok üdv.

kézcsók, sőt

csók és Miklós”

Címzés: Lengyel Balázsné Nemes Nagy Ágnes,

Budapest, Kékgolyó u. 2/C, Ungária[1]

A szerkesztői utószó (243-254. old.) kiemeli, hogy az Újhold-nemzedék legjelesebb képviselőinek szövegválogatása ez, mégpedig sok téren hiánypótló is, bárha több levelezés-válogatás napvilágot látott már, de ilyen teljes, az alkotói életutakba és emberi életközösségbe, barátságba és együttérzésbe belátást engedő válogatás még nemigen. A Petőfi Irodalmi Múzeum anyagában őrzött dokumentum-hagyaték és fotóanyag nemcsak az irodalmi társaséletre vetít fényt, hanem egy szoros és tartós barátság irodalomtörténeti kapcsolatrendszerére is, melyben az életesemények elbeszélései, utalások és játékok, hírek és késztetések, kritikai reflexiók és baráti pajtáskodások oly sokféle árnyalata bukkan elő a sorok közötti szépírói, költői, kapcsolattörténeti szempontból is. Közös olvasmányok, élmények, vitatnivaló irodalmi témák, a hálózati megfigyelésből adódó rejtett textusok, kódolt üzenetek is úgy kerülnek (jobbára kézírásos) papírra, ahogyan azt már a digitális világban szinte képtelenségnek látjuk. Kérdés-válaszaikban olykor rövid utalások, máskor esszé-értékű okfejtések kísérik az alkotói szándékokat és műveket, az intuitív és kritikai figyelem személyes jegyeivel kiegészülve. Költő és prózaíró, kritikus és pszichológus reflexiói a „tárgyias költészet” vagy tárgyiasultság színterén találkoznak, s ahogy Mészöly írja e korjelenségről: „a létfilozófia és a fogható világ mágiájának esendően szerelmes hitvallása” motiválja őket (247. old.). Közössé vált bennük a reflexió igénye és vágya, egyúttal a kritikai alapú őszinteségre törekvés, akár versről, akár regényfigurákról, stiláris megoldásról vagy gyermekversekről volt szó. Persze „a baráti szolgálat tehát – legalábbis a levelek tanúsága szerint – nem minden esetben vezetett valódi szakmai párbeszédhez, de az emberi kapcsolatok szempontjából – mint a baráti kört összetartó erő, a ’katalizátorként’ működő érdeklődés és a tevékeny szeretet kifejezése – mégis igen fontos és jelentős gesztus” maradt közöttük (246.). S ahogyan ábrázolnak, láttatnak, megjelenítenek, személyessé varázsolnak mindennapi érintettséget, kérdést, választ, reflexiót, nyelvi leleményt, sugallatot, normákat és képzeteket, az magában hordozza négyük – messze nem zavartalan – házassági és barátsági kötődéseit, kiegészíti, néha „horzsolja” is egymást, de érzékelhető mégis, hogy mindannyian őrzik a kettős-páros levelezésének fontosságát, funkcióját, sajátos és személyes terét (248.). „Túl a leveleken: a barátság irodalmi dokumentumai” azok, melyek itt gyűjteménybe álltak össze, mégpedig ennek nem kevés társadalomtörténeti tartozékával. Erről az utólagos visszatekintésben a szerkesztők Nemes Nagy Ágnes szavait idézik: „Ráült az idegrendszerünkre mindaz, amin keresztülmentünk. Mondhatni, mindannyiunknál bekövetkeztek bizonyos személyes torzulások, amelyek nemegyszer idegeskedésekben, emberi torzsalkodásokban fejeződtek ki. Nem szabad elfelejteniök maguknak, irodalomtörténészeknek és egyáltalán az embereknek, hogy nekünk körülbelül húsz évig tartott a háború. Ténylegesen hat év háborút éltünk meg, tíz év személyi kultuszt (…) Ennek a korszaknak a végén pedig ott volt 56 és az 56 utáni néhány esztendő. (…) Alapérzésünk, amit a háborúban szereztünk, és amely később se szűnt (…), a veszélyeztetettség volt. Ha pedig valaki egy életen át veszélyeztetett és másodrendű állampolgár, akkor ennek megvannak a pszichés következményei” (250-251.). E kölcsönös egymásrautaltság (akarva vagy megtagadva is) mintegy vádlóan jelenik meg Lengyel Balázs szavaiban, aki „összebilincselt nemzedék”-ről emlékezik meg, akiket megvéd az elfordulástól a kényszerű fogság, de egyúttal a kapcsolat „felbonthatatlan teljessége teszi, hogy olykor nehéz, irritálható ez a kapcsolat” (151.).

A kötet gazdag levél-anyaga (évenkénti tagolásban, tehát jól kereshetően) megjeleníti, a Függelék további írásaival kiegészülve pedig még jobban elmélyíti az irodalmiság és közéletiség belső normarendjét. E szépirodalmi és emlékezeti melléklet kínálja Nemes Nagy Ágnes: Erdélyi út, 1956, Lengyel Balázs: Mészöly más, Mészöly Miklós: Tragédia, Nemes Nagy Ágnes: Négyen – 1956-ban, Polcz Alaine: Történet négyünkről, és Nemes Nagy hét 1956-os versét, valamint egy kritikai esszéjét Az atléta halálához, valamint Mészöly egy „tárgyiasult” nekrológját Nemes Nagy halála alkalmával, melyben kínzóan szép korképet ad a tárgyak és változások viszonyáról (239-242.). Az utazásaik során kialakuló térbeli távollét tónusa mintha csak erősítette volna mindent télélő ragaszkodásukat egymáshoz – fogalmazza Urbanik Tímea, aki Mészöly és kora mély elemzésével roppant sokat tett már eddig is a kettőspáros életművének közreadásáért…[2]

A kötet gazdagsága, rejtelmei, kultikus üzeneteinek mélyebb értése felé vezető útelágazások persze főként azok számára ígéretesek, akik legalább valamelyiküket ismerik, esetleg kedvelik is. De a tájékozódni vágyó olvasónak is ott marad a költészet, próza, kritika, történelem és pszichológia megannyi tónusa, élményvilága, értelmezési módja. Ez külön-külön sem kevés, a négykezes összjátékban pedig akár nyolcfelé is ágazó összhang. Kevés a hasonló kísérlet, ez pedig fölöttébb beváltnak látszik.


[1] az idézett levélszövegek a kötet első (1955, 1957) negyven oldaláról valók, elérhetők itt: https://cultura.hu/wp-content/uploads/reszletek/cultura-szorongatott-idill—lengyel-balazs,-nemes-nagy-agne.pdf ; lásd még: Mészöly Miklós levelesládájából (Közreadja és jegyzetelte Fogarassy Miklós). Holmi, 2004/2:205-222. Online: https://matarka.hu/klikk.php?cikkmutat=2507415&mutat=http://epa.oszk.hu/01000/01050/00002/pdf/holmi_2004_02_205-222.pdf

[2] lásd szövegszerűen is: http://real.mtak.hu/128172/1/hernadi_urbanik_nna.pdf