Kiss Tamás alkotása (Részlet)

Θα υπαρξει περισσοτερη γενεση;

Megtiprásra szánt töpörödöttek nyüzsögnek vakítóra leoltott lámpák fényében
Együtt menetelnek összezárt sorsközösségekbe reteszelve
Aszfaltok alá szorított önbizalmakkal ékeskedve
Eközben csótányhadak tekeregnek elő Minden Honnan
Ma megint valami szemét lesz ebédre – panaszkodnak hangosan
Hulladék-világ hullámai fodrozódnak
Isten már régen végleg elköltözött innen/onnan
Madonnák felfeszítettek már senkire se nézhetnek
Árván temetetlenül maradtak emlék-szigeteiken
Lélektemető gondolatfoszlányok lebegnek beszennyezett terekben
Füstoszlopokat okádnak gyűlölet-méreggel töltött vélemények

Összeszocializálta magát az emberiség egy tudatilag latrinásított világban
Fejre álltak a vécékagylók meg a köpőcsészék Dan Propper módjára
Visszafolyik az értelem a végbélbe és a húgyhólyagba
„Das Bauch als zweite Gehirn” – igaz tán hogy a has a második agy?
De tán több is lehetne az ember mint holmi baktérium-gondolat véglény
Vagy szagkövető „protoplazma lötty” érdekben fürdő önalázó zagyvalék

Nézzétek mily csodásak a ledfény-özönökben villogó tájak
Mutáns kutya tömegekkel játszik valami fémrobot gyalázat
Ház autó gép és robot-roncsokat kergetnek orkánosított szelek
Okoskáikkal hadonásznak megvezetett felnőtt-gyerekek

Mintha degenere-genezis járvány lenne

Reklám-szlogenek mint gyilkos vírusok másznak agyba főbe
Csapatcsorda leszel te elmédben agyonlőtt egykori egyén
Úgy viselkedsz mintha palacsintában mákos vagy túrós töltelék lennél
Legyűrnek megsütnek feltekernek s te mindeközben már nem létezhetsz többé
Tényleg „ott vagy a szeren” – demagógiákra felakasztva
„Abnormálisan normális” módon élve „értelmes emberi” létezésben elhunyva

„Azt akarom, hogy csupasz legyen a fejem, amikor hozzád szólok, nehogy rajtakapj, hogy sokkal nagyobb az álarcom, mint a fejem…” (Lukianosz)
Így normális…Nem láthatsz meg semmit belőlem
Mivel hogy jómagam is csak az álarcomat ismerem
Megvakultam amikor kellett hogy gördüljön a karrierem
Megkaptam az „eszeveszett munkamániát” és élvhajhász is lettem
Gondolatilag elnémultam kiélem magam a „team-munkában”
„A szakterületemmel” jól megvagyok napi 24 órában

„A szó szoros értelmében nem normálisak, csak a mélységesen abnormális társadalomhoz viszonyítva azok. Mentális betegségük fokmérője éppen az abnormális társadalomba való tökéletes beilleszkedés.” (Aldous Huxley).
„…emberi hangjuk életük olyan korai szakaszában némult el, hogy még csak nem is küszködnek vagy szenvednek úgy, ahogy egy neurotikus egyén.” (Erich Fromm).

Bezzeg például a zengőlegyek!
Dr Mitugrász profocska mondaná: „Ezek a virágok alkalmazottai!”
Durrr! Agyelsülés szakértőtől…Pedig szegénykék nem is emberek!
Nekik totál mindegy hogy balról vagy jobbról közelítenek
A cél csakis a virág a nektár a porzás és a táplálkozás
Nincsenek bombák szárnyaik alatt
„Nem vetnek nem aratnak” akárcsak a madarak
Felbérelhetetlenek besorozhatatlanok
Gyilkolni felbujtásra alkalmatlanok
Gondtalanul megélnek minden pillanatot
Nem filóznak a boldogságról mert azok
Lenne egy kósza kérdésem még:
Három idegdúcpár, mint agy mindehhez elég?

„Kik az emberek?
Halandó istenek.
És az istenek?
Halhatatlan emberek” – írja Lukianosz egy dialógusában mosolyogva
Mert a hatalmas agyú neocortex-tulajdonos
Öntelt értelmével magát illúzió-tócsákba fullasztotta
Ott vonaglik szegényem létezése óta Hádész rémképeivel tusakodva
Értelmessége alá szállt mint szellemi mélyrepülő pilóta
Szárnyait maga alá gyűrve elméjét koporsókba csomagolva
Merthogy menticidiumos és egyéb bombáit parancsszókra kioldja
Tiszta szent „humanizmus” és millió más maszlag legfőbb indoka

Vajon ki vehette meg a legelső és legszentebb lelket?
Mert már akkoron is bizonyára eladó volt

Nem volt soha nincs és nem lesz remény?

„Istentelen frigy van közötted,
Ész és rossz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat…” – Vörösmarty Mihály

Azt mondják, hogy DIOGENÉSZ fényes nappal lámpást gyújtva mászkált az utcán és ezt ordította: „Embert keresek!”

Találhatott? Vagy talált és elsüllyedt?

Vagy marad a szokásos ciklusokban visszatérő hármas:
Kegyelet hiánya – Anómia – ανομια
Fejetlenség – Anarchia – αναρχια
Sötétség, feneketlen mélység – Káosz – χαος

Lehet így új szellemi genezis?
Vagy tényleg különb az embernél az állat?
Talán már Zarathustra sem lázad…
„Hüperanthroposz – υπερανθρωπος” (Lukianosz)
Vagy „Übermensch” (Nietzsche) kellene?
Lehettek sokan de vágyaik önmagukban eltemettettek
Vagy őket földelték el…

Aludj aludj tovább
Nappalokra is kívánj jó éjszakát
A gondolat ajtók folyvást záródnak
Egyre kisebb és kisebb résre nyílnak
Mint hervadó virágajkak szabadságos réteken
Egyszer csak végleg becsukódnak
Lehullanak
Akár mennyboltozaton fölöslegessé vált csillagok
Dühösnek látszó vöröses lángban égő meteorok
Eközben az összes isten suttyomban elballag
Kiapadt szökőkutakban ijesztő csönd hallgat
Mikor jön már egy másféle hajnal?
Tán ha az atommag nem hasad ezüstös hideget
Halogatva hirtelen földi öröklétet
Vagy akkor sem máskor sem sohasem
Picike kis bogár te is vigyázz magadra
Bújj el mint a remény illatos virágágyaidba
Életeket fakasztva egy egészen más világból – nem csak magadnak

Most ennyi volt félbeszakított a klíma
Vihar van jégesővel mint rántott hús krunplival
Az lesz holnapra is
Valami más helyett