PRÓZAIRODALOM

Handó Péter: Tyúklépésben

– Hé, bátya! Hová vonszolja kötőféken azt a tyúkot?
– Öreg, oszt ellustult, nem akar tojni. Gondoltam, ha világot lát, úgy kikupálódik, hogy még a szomszéd kakasa is átkacsint rá a kerítésen. Az asszonynak meg bőséggel lesz a tésztagyúráshoz tojás.
– Úgy látom, a tyúkja erősen elfáradt az idevezető úton, azt se veszi észre, féloldalasra kopik a tolla, nemhogy valaha még tojni tudjon.
– Dörzsölt egy tyúk ez, csak a tyúksolyt öleti ki a porral. Szépség-szlalomozik éppen. Jó baromfi, csak újabban kissé sokat meditál, úgy tesz, mintha a világ nem is létezne. Előtte, utána meg hisztérikusan rohangál, teljesen feltölti az alfatudat. Mikor elindultunk, alaposan meg kellett ragadnom a kantárt, mert nem akaródzott neki a séta. Mostanra viszont ellágyult. Le is heveredett egy ideje.
– Mintha a szeme fel lenne akadva.
– Mindig így néz, amikor a jövőt kémleli. Tudja, igazi jóstehetség. Például azt is jelzi, mikor fickósodik a szomszéd, s kell kiutalnom egy nyaklevest az asszonynak. Nem ok nélkül hallom annyit, milyen szép aranysárga lenne belőle a vasárnapi első fogás.
– Nem mondom, jól tápláltnak tűnik. Mégis, ezzel a kopófélben lévő tollazattal és mozdulatlansággal, a konyha felől nézve, nem túl bizalomkeltő.
– Ez? Majd kicsattan belőle az élet. Nem lehet beáldozni egy egyszeri menü miatt. Egyébként meg a tépett külső most trendi. Sosem árt, ha a begyéből valamennyi kilátszik. Attól sokkal dögösebb.
– Nőben bizonyosan. Ám ott más a sorrend. Előbb vetkezik, vizionáltat, csak aztán dobja el ennyire magát. Nekem ez a tyúk gyanús.
– Ezt még a baromfiudvar nevében is kikérem, ahol mereven várják, hogy ki lesz a következő.
– Ha ebben az állapotában tyúklépésben hazahúzza, a kakasa melléfek-szik?
– Naná! Közben annyira kipirosodik a tarajuk, hogy olyan élénk még jércekorukban se volt.
– Ennek a letojtnak is? A püspökfalatja teljesen kivan. Meg oly csendes, mintha már nem is élne.
– Csak kelleti magát. Ha egy kicsit udvarolna neki, rögtön hallhatná, milyen dallamosan képes kotyogni.
– Ja, még kotyogós kávét is adna, ha eléggé felmelegíteném. Vagy inkább tükörtojást?
– Ne marhuljon, mert meghallja, oszt besztrájkol. Nem akarom már megint, hogy az asszony arról káráljon, mit tettem, elapasztottam a kender-magos hozamát. Óvatosabban bánjon a szavakkal!
– Bizonyára mindent ért, csak akkor mitől ennyire közönyös?
– Résztvevéses megfigyelésen van. Biztosan magában jegyzetel.
– Otthon meg lekapirgálja és könyv alakban kiadja.
– Az se kizárt. A múltkor például a rovásírást gyakorolta a porban. Lefényképeztem, és a fotót elküldtem egy szakértőnek. Hogy az miket olvasott ki belőle! Teljesen megrendültem, papot kellett hívatni.
– Mármint magához?
– Nem, az asszonyhoz, mert az is benne állt, hogy hamarosan meg fog halni.
– És?
– A pap bejött, mivel előtte erősen visszafogottan nyilvánította ki az asszony a véleményét az utolsó kenettel kapcsolatosan. Iparkodtam is első-ként távozni, nehogy bővebb állásfoglalásban részesüljek.
– És azóta?
– Azóta adatgyűjtésen vagyunk. Most készül a jövő előzetese. S ha ettől a kis túrától még a tyúk tojókedve is beindul, lesz minden. Még az is, ami eddig nem volt.

Handó Péter prózája legutóbb a Szöveten: