GALÉRIA

Handó Péter: Metafizikus absztrakt (Balázs Alfréd kiállításának megnyitója)

Tisztelt Hölgyek és Urak, Képzőművészetet Kedvelők!

Sokunkat olyan világban neveltek, melyben az anyagelv uralkodott. Azt sulykolták a tudomány nevében belénk, hogy minden csupán fizika és kémia dolga. Az élővilágra vonatkoztatottan biofizikáé és biokémiáé. Vagyis minden megmagyarázható az anyag természeti törvényeinek ismeretéből. Csakhogy a világ jelenleg ismert állapota az anyag természeti törvényeiből egyre kevésbé magyarázható meg. Akkor sem tehető meg ez hibátlanul, ha figyelmen kívül hagyjuk az ember absztraháló képességeit. Azt, hogy a világot egyszer ilyennek, egyszer olyannak képes látni. Mert amikor lát – vagy szemlél –, fókuszálva lát. Mindig az a lényeges, amire összpontosít, amihez tapasztalati úton hozzájuthat, sosem az egész. Ez lesz a viszonyítási alapja, a világa megértésének fundamentuma. Ám érthető-e a világ egyetlen pontból?

Aki egy kicsit is nyomon követte az elmúlt félévszázad fejleményeit, az pontosan tudja, hogy az anyagelvűség hány sebből vérzik például az univerzum vonatkozásában, amit különböző – már-már bizarr – elméletekkel próbálnak a tudomány művelői tapaszolni. A térgörbület és a szingularitás bizonyítását követően bevezették a galaxisok egyben maradását lehetővé tevő sötét anyagot, majd a világegyetem gyorsuló tágulása miatt a sötét energiát. Sőt, ma már egyre több asztrofizikus párhuzamos világokról beszél, a fekete lyukakra pedig átjáróként, „féreglyukként” tekint, akár egy scifi-író. Tehát olyan párhuzamos világokról, amelyek mindegyikében teljesen más törvények uralkodnak, uralkodhatnak.

Fikció ez vagy metafizika?

Balázs Alfréd munkája

Ami szentségtörés nélkül kijelenthető: a tudomány is igyekszik valamit kezdeni az irreális jelenségek miatt feltételezhetően létező, ekként észlelhetőnek mondható anyagszerűn túlival. Azzal, aminek az ész már nem képes az azt magyarázó okát föllelni, de ettől függetlenül kell, hogy legyen mögötte, benne valami, mert „különben meggörbülne a világ gyémánttengelye”, éppen úgy, mint vers nélkül. És ez a valami pontosan úgy hat, ahogyan azt a teremtés hatodik napjától teszi. Pont.

Elég körbetekinteniük, hogy tapasztalják: Balázs Alfréd művészete a teremtő erejével hat. Az ő világteremtő erejével. Ugyanakkor egy nagyon is létező valóságot tár elénk, amelyet transzcendensnek is nevezhetünk akár. Vagy szellemtől származónak. Attól a szellemtől, amely a világot áthatja és működteti. És mivel magunk is részei vagyunk a világnak, minket is áthat és cselekvésre sarkall. Akkor is, ha a különbözőségeinkben vagyunk leginkább azok, akik. Akkor is, ha észérvekkel nem tisztázható, mi és hogyan hat, és mikor, mit hoz elő belőlünk.

Bizonyára észrevették már, hogy a tér érzékeltetése mennyire erős hangsúlyt kap az itt látható alkotásokon. A végtelen igézetét nyújtják az elsötétített és az üresen hagyott felületek. Az előbbiek a dimenzióváltás helyei, az utóbbiakban realizálódnak a dolgok, a történetek, a létmódok. Ebben a világossággal telített térben organikus formák állnak össze és képeznek olyan szürreális valóságegységeket, amelyek olykor egymásba hatolnak, olykor termékenyítő átjárót nyitnak a másikkal történő egyesüléshez, olykor olyan párhuzamosságokat hoznak létre, amelyekben az egyik világ a másikban dagerrotípiaszerűen jelenik meg, olykor pedig világok viadalának, különböző minőségek találkozásainak, ütközeteinek, marakodásainak lehetünk a tanúi általuk. A felfedezhető szimmetrián belüli aszimmetriával a mozgás képzetét keltik a grafikák. A meghívón szereplő, vegyes technikával készült munkán például első ránézésre három egymással összeköttetésben lévő egységet figyelhetünk meg. A középső mintha olyan talajba hatolna, amely áttetsző, ugyanakkor ez az áttetszőség jellemezheti akár azt a bennem léckerítést idéző részt is, amelyből egy szemszerű tekint ránk, ívében pedig egy mancsain heverő gubbaszt. Feléje kihegyezett, tüskékkel átdöfködött ág nyújtózik a papíron túli sötét mélységben lévő, textilszerű objektumból. Részben ehhez, részben a kerítéshez kapcsolódik két szögesdrótszál, amely mintegy rögzíti a meditáló majomarccal rendelkező, gyűrött, helyenként természetes domborzattal szabdalt, textilköpönyege alól méretes késhegyet elővillantó alakot. Egyszerre része ennek az egységnek, ugyanakkor előtte és fölötte is áll, illetve lebeg. A kerítés fallá növő baloldala mögül lép ki egy fallikus jelleggel bíró nyúlvány, amely egy félbevágott kagyló sötét mélységével olvad egybe, ami akár a köpönyeg felgyűrődésénél látható piros félgömbből is kezdődhet. A kagylórésszel szervesen összekapcsolódó terület fodrozódása például barna csészegombáé is lehet. E mellé és fölé magasodik egy egy lábát mutató képződmény, amelynek mosogatótálhoz is hasonlító öble szegélye, akár egy feneketlen szájé, finoman barázdált. Fölötte egy nyúlt félprofil arcél. Elmosódó vonásai már-már egybeolvadnak a tál peremével. Az arcél lefelé folytatódva csüddé alakul és átnyúlik a tál fölött, szinte előtérbe nyomva a lópatát. A kép jobboldalán található nyúlvány, amely akár kancsókáé is lehetne, fölül egy épülethez kötődik, ahhoz szárasul, s onnan úgy lóg alá, mint esőerdőkben élő fajai döntő többsége a fákhoz. A kerítésen fekvő lény fölfelé meredő faroknyúlványából szögesdrót hatol a kancsóka alsó szelvényeinek egyik mélyedésébe. A kancsókát deréktájt benyomja egy tetőantennaszerű képződmény, amelyet öt vékony huzal kapcsol a farokcsúcs fekete tövéhez. A kancsóka antennával szembeni oldala mögött egy négyosztatú geometrikus forma áll, ami lehet egy épület szellőző nyílása is akár. Könnyen vizualizálható mélységek és magasságok játékából teremtődik a kép. Ám, mint kép, több, mint kép. Meditációs objektum. Nem pusztán a központi alak erős, befelé koncentrálást sugalló vonásai és a félprofil arcél szemüreg-nélkülisége miatt, hanem az összhatás okán. A finoman kidolgozott részletek, az összekapcsolódások és szétágazások, a színek és a formák, a különböző értelmezési lehetőséget kínáló struktúrák befelé vonzanak és szédítenek, Balázs Alfréd elmélyült gondolkodásáról vallanak, és arra ösztönöznek bennünket is.

Az itt kiállított anyag közül valamennyi ugyanezt teszi, ugyanezt végzi el rajtunk, ha hagyjuk a részletek és viszonyulásaik játékát, a teremtett világ játékát hatni. Hatni az időben, a térben és a téridőben. Hatni úgy, mintha a hatodik nap utáni pillanat itt és most örökkévalóságig rögzülne, pontosan ugyanúgy, mint – a tudomány feltételezése alapján – minden, ami volt, van és lesz, a feketelyuk eseményhorizontján.

Most itt, e szent pillanatban, mi is egy eseményhorizonton lehetünk, vagyunk, ahol az anyagelvűségnek még kell hogy legyen valamennyi létjogosultsága, de a lényeg mindenképpen azon túl van. Pontosabban szólva: Balázs Alfréd grafikáinak szellemi mélységében.

Éljenek vele!

Tekintsék meg a tárlatot!

Elhangzott: Artéria Galéria, Balassagyarmat, 2022. szeptember 2.

Handó Péter