„Kubla kán tündérpalotát
építtetett Xanaduban”
eddig jutok és nem tovább
mégis messze vezet utam
törött fehér reménységek
szegélyezik árkaimat
bennük el én mégsem égek
mert véremből bárki ihat
de mindenki nem állhatja
hisz megkeseredett régen
élet fia halál atyja
túl jutott már földön-égen
de örök lett fájó láza
így hát nála megmelegszem
szívem mélyén csorba váza
rajta félvak ősöreg szem
túl messzire hát nem láthat
mégis minden fény belétör
így engem a holnap áthat
és nem fojt meg nehéz légkör
csak a csendnek karja fog át
én meg ásom egyre kutam
Kubla kán tündérpalotát
romboltat le Xanaduban
Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?