VERS

Soltész Dávid: rétegek

ahogyan a mész kopik le a falról,
apró darabkái szétszóródva a padlón,
falatozom fehér színében.
alatta már látom kikopott sárga maradványait,
s ezúttal betekintést nyerve egyre mélyebb bugyraiba.
minél mélyebbre hatol tekintetem, tisztán látom az alatta lévő színeket.
embernél sem különb e látvány,
már nem hiszem el azt, amit csak a szemem lát.
rétegekbe bújva, életszínpadon megjelenek,
s csak azt látom, hogy egyre több jön létre.
az ember, akár a fal.
hagyma.
minél közelebb kerülnek hozzánk
egyes rétegektől búcsút inthetünk,
ragaszkodó részeinktől elég hamar eltekinthetünk.
rétegekből áll a szemünk is,
nézhetünk,
habár…

jobb ha látunk is.

Soltész Dávid verse legutóbb a Szöveten: