PRÓZAIRODALOM

Balla Lajos-Laci: Mindennapi „izmusaimat add meg nekem…”

Mai fejjel döbbentem rá, egész eddigi életemet meghatározták az „izmusok”. Igen, mert kezdetben fogalmam sem volt róla, hogy mindez mit jelent, hiába olvastam át könyvek (újságok, valamint más nyomtatott kiadványok) tömkelegét az eltelt hatvanöt év alatt – mivel hat éves koromtól kezdve már könyveket olvasgattam, amelyek otthoniak voltak, később pedig a városi könyvárból származtak, de nem számítom be a négy éves koromban már lapozgatott újságokat, mivel azok számomra egyedül az olvasás megtanulását szolgálták –, azonban az is igaz, így, nem is kerestem (elé illesztett más szavacskák nélkül), tehát rá sem lelhettem az „izmus” fogalomra, illetve értelmére.

Kénytelen voltam magamat „tovább képezni”, és milyen érdekes, szinte azonnal rátaláltam, hogy az semmi más, mint a görög főnévképző (-ισμός) magyarított változata:

-izmus (főnévképző)

1. Az említett jellemzőjű általános állapot, helyzet,

– alkoholizmus

– a robotizmus elterjed ott, ahol kilátástalan az élet

2. Az említett jellemzőjű viselkedés, hozzáállás,

– kriticizmus,

– humanizmus

– az egoizmus csak látszólag jó egy embernek, valójában árt

3. Az említett általános jellemzőjű nyelvezet, stílus,

– archaizmus

– nyelvünkben sok germanizmus terjedt el

4. Az említett jellemzőjű eszme, irányzat,

– realizmus

– a naturalizmus követői bántóan részletesen írnak le részleteket

5. Az említett alapelvvel vagy az említett személy tanaival leírható rendszer,

– cárizmus

– a marxizmus sok haszontalan találmánnyal „gazdagított”

6. Az említett jellemzőjű működő egység,

– organizmus

– az óra mechanizmusa sok alkatrészből áll.

Ezek szerint az apám által az ötvenes évek elején büszkén vallott (igaz, később tudtam meg, már a harmincas évek vége óta, mint napszámos és cipésztanonc már munkásmozgalmi szimpatizáns volt) kommunizmus iránti elkötelezettsége a a Marx, majd a Sztálin által hirdetett kommunista rendszerről szólt (nem tudom, Lenin miért maradt ki a sorból), azt pedig akkor nem értettem, pár év alatt miért változott meg mindez, hiszen akkor már a titói szocializmusról beszélt lelkendezve, majd a rendszerben való csalódása után állította, nálunk egyedül a „nekemizmus” uralkodik (ezt is később értettem meg, hogy ő így „becézte” az egoizmust, a gyakorlat kérlelhetetlen valóságát).

Apám akkori „ideológiai metamorfózisa”

Az általános iskola kezdetén, azon kívül, hogy meg kellett tanulnunk, melyik országban (azaz első osztálytól a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságban, a hatodik osztály második félévétől kezdve Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban) éltünk, szinte sehol sem emlegették az „izmusokat”, habár ünnepélyesen felvettek bennünket a szocialista pionír, később pedig a szintén szocialista ifjúsági szövetségbe. Egyedül a nyolcadik osztályban kellet a társadalmi berendezkedést megjegyezni földrajzból és történelemből, mert e tantárgyakban ez tantervi követelmény volt.

Középiskolás koromban főleg az anyanyelv és a képzőművészet tárgyak előadói szerettek volna megismertetni a különféle „izmusokkal”, de valahogyan nem tudtam közéjük illeszteni az általános iskolás koromban (meg később is) kedvelt Gárdonyi Gézát és Rejtő Jenőt. Különösen érdekes volt Gárdonyi prózájának megítélése hiszen egyesek népies, mások szecessziós jelzőt ragasztottak rá, de emlékszem még, volt aki azt állította, a realizmus és a szentimentalizmus határán egyensúlyozott. Költészetéről szinte mindenki kimondta, arra az impresszionizmus jellemző, én sokat olvastam tőle, de mégis József Attila művei jobban tetszettek (különösen az Óda és A Dunánál című költemény, habár azokat a modern klasszicizmus alkotásai közé sorolták). Hogyan váltak művei a szürrealizmus ékespéldáivá, nem tudom. Érdekes, akkoriban a legtöbb irodalomtudor P. Howard (Rejtő Jenő) írásait egyszerűen ponyvának tartotta. Ma már mindenki tudja, hogy költeményei (azok is voltak, mégpedig) középszerűek, drámái közül pedig kiemelkedik Az ellopott tragédia, amelynek egy monológja – úgy tűnik – saját sorsának megjóslása:

Mit tegyen egy ember, akitől elrabolták a tragédiáját? Mit tegyen, aki azt hiszi, hogy nagyszerű jelleme miatt vállalja a halált, a pusztulást, a szenvedést, de egyszerre kiderül, hogy csak ostoba, kötni való bolond? Hogy nem hős, hanem pojáca? Nem sajnálatra méltó, hanem nevetséges! Nem a vihar tombolásában áll fedetlen fővel, hanem egy aréna közepén, és kiröhögik. Közben meghal…

De maradjunk prózai műveinél, azaz kaland-kisregényeinél (például: Csontbrigád, Vesztegzár a Grand hotelben stb.), a mai értékelés már ponyvaparódiáknak, de akad olyan is, aki az abszurd szürrealizmus műveinek tartja. Nekem a szívemhez a második besorolás áll közelebb, gondoljunk csak arra, miről írt André Breton a Szürrealizmus Kiáltványa (Manifesto of Surrealism) szövegében (de érdekes már az 1924-es megfogalmazás előtt mindezt rá lehetett mondani az 1918-ban elhunyt Guillaume Apollinaire költeményeire):

Szürrealizmus = A léleknek olyan zavartalan önműködése (tiszta automatizmus), melynek célja szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését. Tollba mondott gondolat, függetlenül az értelem bármiféle ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől.” (Bajomi Lázár Endre fordítása).

Érdekességként itt van egyik legismertebb szürrealista verse:

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig

Legelget a tehén

S lassan megmérgeződik

Kikericsek virítnak kékek és lilák

Álmos szemed olyan mint itt ez a virág

Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt

S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall

Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal

S letépik a virágot mely anya és leány is

És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel

A csordás csöndesen halk hangon énekel

Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve

E halni készülő nagy rétet mindörökre

(Radnóti Miklós fordítása)

Maga a stílus elnevezése francia nyelvű, annak magyar fordítása „valóságon túli” vagy „valóság feletti”, emellett érdekes még, hogy Guillaime Apollinaire találta ki még 1917-ben. Emellett még azt is ki lehet jelenteni, hogy az irodalomban az anyaországi József Attila és mások mellett a Vajdaságból Tolnai Ottó, Domonkos István, Végel László (a névsor szinte végtelenségig folytatható), emellett a festészetben a két katalán művészóriás Joan Miró i Ferrà, Salvador Dalí i Domènech, de két vajdasági is beiktatható a sok közül: Benes József, Bada Dada vagy dr. Máriás, na meg rajtuk kívül az építészetben maradandót alkotó, szintén katalán mester, Antoni Plàcid Gaudí i Cornet (szecessziós, organikus építészet), valamint a magyar szecesszió kiválóságai mind-mind a szürrealizmust képviselték és képviselik.

Mindeközben magam is „fejlődtem”, hiszen a tetteim kritikusai rámbiggyesztették az nemzeti anarcho-liberalizmus bélyegét, ami miatt még csak tiltakozni sem akartam, habár egy komolyabb elemzés rádöbbenhetne engemet, de őket is, mindez fából vaskarika. De mégsem menekülhettem más „izmustól” sem, mert kezdeményezésemre 1992 nyarán több mint 200 szolgálatmegtagadó és azok családtagjai létrehozták a Zitzer Szellemi Köztársaságot. A folyamatban részt vevők közül  legtöbben nem akarták megérteni, hogy mindez az akkori szerbiai/vajdasági állapot szürrealizmus eszközeivel megalkotott paródiája, ők úgy élték meg, mintha ez nem lenne más, mint a létünk folytatásának egy lehetséges jövőjét felmutató alternatíva. Nem sokkal később 1994-ben, Berlinben „megnyilatkozott” Kerekes László akkoriban még ott élő és alkotó festőművész barátom, aki az Avar veremfestészet ciklusában megteremtette A szabadság földalatti szellemi múzeumának létrehozása elnevezésű projektumát és annak – nem sokkal később – föld alá kerülő tíz alkotását. (Mi ez, ha nem szürrealizmus?). Korai halála miatt félbeszakadt a projekt, az alkotásokra pedig az alkotóhoz hasonlóan a mennybemenetelt várt, majd az „ideiglenesen” be is következett.

A címer, Kerekes László és a tíz alkotás egyike

 Az akkori megmozdulás részt vevői kitartottak mellette, de ma már még az sincs kizárva, az azóta bekövetkezett politikai és társadalmi változások miatt csalódtak mindenben, így az elszigeteltségbe burkolóztak, egyesek pedig útilaput kötöttek a talpuk alá, hogy „Európa boldogabb felében”, esetleg az „újvilágban” megtalálják (akár „izmustalan”) önmagukat és boldogságukat.

Még talán csak annyit, hiába kerestem a tudományos-fantasztikus irodalom részletes elemzését és a stílus besorolását, nagyon kevés anyaországi eredményre leltem, ilyenek például Bereczkiné Záluszki Anna doktori értekezésében (A fantasztikum Maurice Carême Médua című regényében és a Contes pour Caprine mesékben) található utalások. Ezzel ellentétnem a nemzetközi megítélés már úgy beszél erről a műfajról, mint a szürrealizmus egyik ágáról, példaként csak kettő irodalomtudós, Lachlan Walter ausztrál író és kritikus művét (Surrealism and Science Fiction – Szürrealizmus és sci-fi), illetve Gavin Parkinson, az angliai Oxford Egyetem tanárának értekezését (Surrealism, Science Fiction and Comics – Szürrealizmus, sci-fi és képregény) szeretném felhozni.

Bereczkiné Záluszki Anna, Lachlan Walter és Gavin Parkinson

Mondjam úgy, (részben) választ kaptam a kimondatlan kérdéseimre, azaz ha a sci-fi is a szürrealizmushoz tartozik (na meg akkor is, ha nem) egyedül az ilyen alkotások minősége számít, ugyanis némely képvisel valamilyen értéket, de vannak olyanok is, amelyek ponyvának (giccsnek) számítanak. A megmaradt kérdés már csak az: Az ítéletet ki hozhatja meg, az irodalomtudósok (kritikusok) vagy az olvasók? Csak nehogy úgy járjunk, mint P. Howard a XX. század elején!

Az olvasók között biztosan lesz olyan, aki azzal fog megvádolni, lett volna még olyan művész, akinek ott lett volna a helye az én felsorolásomban. Ráadásul megfeledkeztem a felsoroltakat követő generációkról is! Megengedem, sőt még – ha ez hiányzik nekik – elismerem, hogy igazuk van. Illetve lenne, ha ennek az írásnak olyan címet adtam volna, ami nem feltételezné az én szubjektivitásomat. Ezért kérem olvassák el újból a címet, ha pedig felsorolva szeretnék az általam nem összeírtakat, lássanak neki és írják meg a saját visszaemlékezés-sorozatukat, amihez jó munkát kívánok!

Balla Lajos-Laci legutóbb a Szöveten:

One Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .