Tóth Olivér: Csillagfödém

Az első kacagásra mely mellemet tépte ki emlékezik
Az első lépés mely a rögöt porrá gyalázta ki elégedik
Az első sírás mely töröttkorsó kezeid áztatta túltelik
Az első elalvással ami végtelennek tűnt ki vetélkedik
Az első seb mely a fák horzsolásait rám hagyta védik

Özvegyi csendre ítélt balga estek nappalok az őrzők
Kupolái alá gyűjtött félelem a túlélés vadorzóinak is
Ki magától menekül magával találkozik sarkkörein s
Csipkézett szeretet sápítja arcát és nyelvén is selypít
Önvédő hazugságok börtönében telt időm kegyelme

Az első csónak amelybe léptem sárvályog volt cipőm
Lombhullatásból dúlt szél és üvegszilánk volt arám
A kavicsok melyek fejemen cikáztak vért teremtek
Gyökereitől szipogó idegen búzaszemű ős ékkövek
Sosem voltam magányos űzött kitagadott egykétek

Embert gyalázó gúny a gúnyám évezredeket terelve
A halál gémeskútjaihoz szívem jobb és bal kondérja
Ürességben telt csordákat kerget szép vágóhídjaira
Üres égben kélt villámlás pálcám ha intek és sújtok
Íriszeimen homály hályog ízületedhez való vonzása

Függésedet taszító Istenkép tátong tekintetedben
Szájpadlásomra tapadt ostya a hold feloldozhatás
Fejed felől a nap tábortüzem sárlik méhed égő ágy
Minden évben gyóntat a nap mely evilágra hozott
Minden évben büntet a túl mely alvilágától lopott

Nyugodj meg nem lesz több út mely magad ellen fordít
Békülj nem lesz több orkán felleg hogy könyörgéseiket
Torkodra oltsák elnémító tettenérés kényes és puhány
Gyermekkegyetlenség mikor a kín a maga végéért ordít
Hálálkodj ha mokány betegségedben engemet gyógyít

Az első aratásra mely melledet sorjázta ki emlékezik
Első féltése mely a port szik agyaggá ázta szeretkezik
Első sírásásának balzsamai jajgatták megteltek kezeid
Első ébredésem tűnt vég csillagfödémes urnák rejtik
Az első vérző fát kérgeimből majd szentestéid kifejtik

Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:

Tóth Olivér: Az utolsó elragadtatás