Sugár Dániel: Kísérleti hiányállapot (2.)

néha még mindig ott ülök az ablakod alatt és a konyhában égő lámpa fénykörében kereslek várom mikor nézel ki hogy megláss várom mikor érted meg hogy ez még mindig ugyanaz az egy éjszaka amelyen minden történt velünk
de sosem nézel ki ha pedig sötétség sűrűsödik az ablakok mögött addig akarok várni míg haza nem érsz vagy fel nem ébredsz rövid álmaidból de nem gyullad fény nem nézel ki többé az ablakon véget ér hát az az egyetlen éjszakánk
s utána hiába lassítanám az idő múlását mert a nyári napfordulókor engedlek el és nemsokára úgy kapkodok utánad mint a rövidülő nappalok percei után és a fény
a fény után
aztán a kíntól egyhelyben mocorgó idő tétován telni kezd én pedig az ablakon át nézem a halványodó fény próbálkozásait s tudom ugyanígy fogysz el bennem te is lassanként mire újra megnőnek a nappalok és kihajtanak belőlem a fény rózsacsokrai

Sugár Dániel prózaversének előző fragmentuma a Szöveten:

Sugár Dániel: Kísérleti hiányállapot (1.)