A rutin pillanatragasztó, akár
egy nemzet nyelve, újra látható a
széttört váza, a hiányzó szilánkok
helyére görög meg római vén
istenek szeme kerül, zöldhályogos
garancia, amivel hallgatásunk
vigasztalgatjuk, beszélni tanítva
az álmatlan megbocsátást. A csoda
gyökér nélkül ragaszkodik a földhöz,
leimádkozta a mártír szenteket
az égből, olyan, akár a gyertyában
a kanóc, fahengerben a grafitrúd.
Kivesszük a szerencse köszvényes, meg-
duzzadt mutatóujjából a szálkát,
a gerendán hallgatózva pálcát tö-
rünk felette, közben ösztönünk reccsen.
Fellinger Károly verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
