TÁRCA

Juhász Zsuzsanna: A csíra

Te vagy csíra, te! Nem a biszexuálisok, rájuk ezt te ne merd mondani soha! Mert ezt kiabáltad a barátnődre, ezt. Hogy ő az, és nem szabad bízni a csírákban. Pedig ők csak duplák, férfit is, nőt is tudnak szeretni. Nőt alulról, férfit felülről vagy fordítva. A csoda tudja! De az biztos, hogy nem hűtlenek, nem, csak máshogy hűségesek. Ha férfi, inkább a nőkhöz, ha nő, inkább egy férfihoz. De ezt se tudom pontosan. De attól még nem megbízhatatlanok. Lehet rájuk építeni, mert talán jobban értenek a nők nyelvén, de a férfiakén is. És fordítva.

            De a barátnőd, az nem csíra. És a baj neked sem az, hogy hithű leszbikus vagy, nem.

            A baj az, hogy az sem vagy. Csak gajdolsz és révedezel a múltban, és mutogatsz vissza rá öv alatti módon.

            Hogy volt már teneked egy porcelánbabád, egy babatestű, fehér bőrű, hosszú hajú csajod, akit imádtál. Akinek ez, a mostani barátnőd a nyomába se érhet. De hát nem lehet mindig kefélni, azt a fűzfán fütyülős rézangyalát neki. Mást is kell csinálni, az élet dolgai főleg az után szoktak jönni, és bekeményedni, és megkúrni minket, ha hagyjuk.

            És elég legyen végre a gyászból, az a nőd meghalt. És a holtaknál megbízhatóbb, szebb és jobb nincsen. Hogy is érhetné utol ez a barátnőd? Csak nem holtan akarod látni?

            És mi bajod vele? Élni tudsz vele, és ahol két ember tud élni, ahol két ember összefog és együtt feszül neki a szélnek, ott már Jézus van. Jézus, vendégségben. Oda eljön. Hát ne szidd, ne ócsárold. És ne szidd a fiát, hanem szeresd. Ha szereted őt, szereted a fiát is, aki olykor nem dolgozik, de azért igyekvő. És nem mamahotelben lakik. Nem használ ki téged és az anyját, mert beszáll a rezsibe.

            És ha a fiát szeretnéd, már fáklyásmenet lehet szeretni a kutyát. Csak egy ugrás volna, még lábak nélkül is, csodával határosan, hogy szeresd azt a pitbull és tacskó keveréket. Ami már amúgy is egy csoda. Hogy megszületett. Mert hogy érte fel a tacskó-apja a bulldog anyát. De fordítva se lehetett könnyű. A tacskóanyának hogyan feküdt neki a böhöm apa, biztos árkot kellett ásnia alája. A tacskóanya puncija alá. Na látod, tudtam én, hogy kitartóak a bullterrierek. De férfiról én nem nagyon merek beszélni neked, még kankutya apáról sem, aki azért, be kell látnod, nagyon ügyes volt. De ismerem a berzenkedésedet a hímektől. Ezzel a szegény döggel is az a bajod, hogy fiú. De hát, az istenért, legalább a kutyák hadd szaporodjanak, mert azt például nem tudom, és sose mertem megkérdezni, hogy az ember szaporodását hogy a pöcsbe képzeled férfiak nélkül.

            És rohad, persze, hogy rohad a padló a kutyahúgytól, mert sokáig nem vittétek ki a kicsit pisilni. És ide szoktattátok. Itt evett, aludt, pisilt hónapokig. És elkényelmesedett. Végül is csak le kellett ugrani az ágyból. Igen, kicsi szívem, a te ágyadból is. Mert szeretted, láttam, jó volt, hogy veled volt sok magányos órán.

            És most megtagadod őt. Mert fiú. Mert már nem kölyök. Nem olyan, mint egy bepisilős lány. Úgy értem, szobába pisilős kiskutya, nemre való tekintet nélkül. És elég volt már, elég, hogy folyton a te Mériluizodat emlegeted. A kifinomult hölgyet, vagyis ivartalanított szukát, na. Mert meghalt.

            Vagyis bocsi, de tényleg bocsánat, lehet, hogy nem halt meg. Bár igencsak öregecske volt, de ment. Elment. Elment egy reggel, kiszökött a nyitva hagyott ajtón.

            Bár, ismerd be, addig is folyton az udvaron kóricált. Felment mindenhova, szóba állt felnőttel, gyerekkel. Emelgette a szárnyait. Legalábbis a kínai vagy mifene hit szerint minden embernek van egy sárkánya, ami elviszi máshova. Más, jobb helyre. Hát miért ne lehetne a kutyáknak is szárnyas sárkányuk, amivel repülhetnek kedvük szerint.

            Én nem azt mondtam, hogy ez rossz hely volt neki, nem, de a végén azért csak-csak elkóborolt. Mielőtt végleg meglépett az ebadta. És lásd be, túl sokat fegyelmezted. Még a hozzád bújást is parancsra tette. És tudd meg, esze volt, esze, hogy elment. Túl fojtó volt a te szerelmed. Bocsánat. Szereteted őiránta.

            És nem volt beteg, csak agyonra fegyelmezett. És depis is volt, mert önmagát rágcsálta folyton, rágta le a szőrt magáról. Mert ő szívből szeretett téged, és nem értette, miért parancsolgatsz neki. Ő szeretett volna téged parancs nélkül is. Hát fájhatott neki, hogy így bánsz vele, de csak magában őrlődött, vagyis rágta magát. Temiattad. A húst ette le magáról, a saját húsát, teéretted. És ilyen ember nincs, és nem is volt még soha. Hogy így szeressen bárkit is. Ember nem. És dehogy volt allergiás, dehogy a csirkére, porra, bármire.

            Mert tudd meg, az allergia az embernél az agresszió kifejezése. Az ellentmondás szépen szólása. A nem, a nem akarom leggyengédebb kifejezése a másik számára. A soha ki nem mondott nem helyett. De szeretett, úgy szeretett, hogy soha nem tett ellenedre semmit. És ha el is hagyott, a végén hagyott el, puszta önvédelemből. Mikor már nem csak a hasán, a hátán se volt már szőr. És a hátsó lábain se. És életében először magára gondolt. És mentette az irháját, mert ahhoz joga van embernek, állatnak egyaránt.

            És lehet, hogy tényleg meghalt, mert elütötték. De közlekedni végül is tudott. És nem félt az emberektől. Dehogy. Barátságos volt. Emberbarát volt. Az volt, a barátod volt, amíg kutya csak bír lenni.

            Hát tényleg becsültük volna meg. Míg köztünk volt, míg megosztotta magát velünk. Míg mutatta, a testén mutatta, mi is a baja velünk. De mi nem értettük a nyelvét.

            És tőlem megbosszulhatod a barátnődet. Gondolkozhatsz azon, hogy elhagyd-e. De tudnod kell.

            Tavaly ő is végső elkeseredésében kapaszkodott meg egy férfiban, néhány napra csupán. És le se feküdtek egymással.

            Csak nem akarta elmondani neked. De nekem elmondta, hogy fél, retteg, hogy egyszer arra jön haza, hogy halott vagy. Hogy beteg is vagy, öregebb is nála, s egyszer meghalsz itt egyedül neki. És ő egyedül marad. Mint az ujjam.

            És akkor hazajött mégis neked. Neked jött haza főleg, de a fiához is, és azóta is megpróbál békét teremteni köztetek. Meg akar tanítani téged az osztozkodásra. Hogy szeretni nem csak egy embert lehet, és nem is szabad.

            De csak bosszuld meg, hagyd magára. Bár most már nincs egyedül. Fia is van, és kutyája is. És itt vagyok neki én is. Mert te vagy az, aki nem szereted igazán. Te, akit csak úgy lehet szeretni, ha mást senkit és semmit nem szeret az ember.

            Mert féltékeny vagy végtelenül, mert kisajátító vagy, amennyire csak lehet valakit kisajátítani. Ha hagyja. És ő hagyta magát, és teáltalad hagyta.

            Bár ő ember módra tiltakozik, ő nem úgy, mint egy kutya. Ő láthatatlanul, miómákat növesztve a méhében. De vakarózik is. Sebesre vakarja a karját és az arcát is olykor. De te nem látsz semmit. Úgy látszik, nem tanultunk, és őrá se, az ő elvakart sebeire se lesz szemünk.

            És lehet, hogy már nem fél. És az is lehet, hogy fél a halálodtól. De istent, a benne lakót jobban féli, mert hazajön. Haza, berezelve is. Mert fél, jobban fél mindennél saját ítéletétől. Ha elhagyna téged. Ennyi év után, ennyi perc után.

            Amit épp nem keféléssel töltöttetek. Éppen hogy nem.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten: