Száldobágyi Csaba: horror vacui

kérdőn

mikor mindent átható tekinteteddel
végigmérsz minket
hajszálgyökércsúcstól a magasságos égig
rémlik? hogy
saját képmásod szerint
egy kisasztalra feltett lábbal

de most csak legyint-
esz (a bordáim közé
fúrod magad) szóval úgy ahogy
hiszek neked

felkiáltva

kivágott az oldalamból egy darabot
mentegetőzve hogy ugyan már! ő volt aki
belőlem embert faragott
mire tiltakozásul leharaptam a fülét
és bár ő megszűnt lét-
ezni tovább
én csodálhattam egy fü-
lemülét ami már kétségkívül
hasonlított
ránk

Száldobágyi Csaba versei legutóbb a Szöveten: