táguljon ki a tér, ébredjen a földön az izzás,
póklábát az idő
még ne vehesse elő,
mert arcán a homálynak sajnos még soha sincs más,
csak hajnal, ha hasad
fénye edénye alatt,
álljon az ég és föld peremén, aki ott akar állni,
s hordja magánya kövét
tűz lohadása, köréd
s álmodjon végül pont úgy, ahogyan ma akárki
szépeket és szomorút
árva derűre borút
Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
